2022 tavaszán tartják a következő országgyűlési választást Magyarországon. Az ellenzéki pártok a közelmúltban bejelentették, hogy közös egyéni képviselőjelöltekkel indulnak neki a megmérettetésnek, így mind a 106 egyéni választókerületben Fidesz–KDNP vs. egyesült ellenzék versengés lehet. Ez az esélyek maximalizálásának egyik legfőbb, de messze nem elégséges feltétele. Az ellenzéknek további jelentős mennyiségű szavazót kellene még megszólítania a győzelemhez, bármilyen konstrukcióban indul is.
Mindenekelőtt érdemes megvizsgálni, hogy a 2018-as választáson leadott szavazatok milyen módon hasznosulnak most, a ciklus félidejében. Ezt két módon is megtehetjük. Egyrészt úgy, hogy a 2018-ban szétaprózódott ellenzéki listák szavazói egy most vasárnap esedékes választáson melyik listára adnák le szavazatukat. Ezt nevezzük szavazatmegtartó képességnek. Másrészt azt is érdemes vizsgálni, hogy a jelenlegi szavazók honnan verbuválódtak, tudott-e új szavazókat szerezni egy-egy párt, vagy csak a korábbi támogatóira számíthat. Ez a szavazatszerző képesség. Összességében tehát a választásszociológia két fontos témája, illetve fogalma is az előző választáson leadott szavazat és a jelenlegi pártpreferencia kapcsolatából ered.
Az előzetes megjegyzésekhez fontos még egyet hozzátenni. Az IDEA Intézet 2020 júniusában és júliusában készített online, reprezentatív kutatása során külön-külön vizsgálta a magyarországi pártokat. Nem volt olyan opció, hogy „nem egy ellenzéki pártra, hanem az ellenzék közös listájára adnám a szavazatomat”. A kétszer 2000 fős mintanagyság alkalmas arra, hogy a konkrét elemzés során megvizsgáljuk a Fidesz-KDNP, a Jobbik, az MSZP-Párbeszéd, a DK, az LMP, a Momentum és a Kétfarkú Kutyapárt 2018-as listájára szavazókat. Hangsúlyozni érdemes, hogy immár több mint két év telt el a 2018. április 8-i választás óta, az emlékezet lassan megkopik, átalakul, torzul az azóta lezajlott EP- és önkormányzati választás, valamint a politikai események hatására. A korábbi kutatási tapasztalatok azt mutatják, hogy az emlékezet torzulása általában a győztes, illetve az adott pillanatban nagyobb támogatottságú pártok pozícióit erősíti, és a vesztesekét, illetve a kis pártokét gyengíti. Ennek ellenére, az adatok jelezhetik a szavazói vándorlás irányát és mértékét egyaránt.
A pártok szavazatmegtartó képessége
Egy párt szavazatmegtartó képessége azt jelzi, hogy mennyire tudja megtartani a legutóbbi választáson elnyert szavazóit. Minél nagyobb mértékű a szavazatmegtartás, annál stabilabb a párt tábora, annál biztosabban számíthat arra a közönségre, amely kialakult az előző vagy a még korábbi választások során. Természetesen nem mindegy a párt mérete és a vándorlás iránya sem. Egy kis párt esetén a szavazók kismértékű elszivárgása is problémát okozhat, míg egy nagyobb pártnál belefér, hogy a szavazók jelentősebb része a ciklus közepén a bizonytalanok táborában parkoljon.
Kutatási tapasztalatok alapján a magyar választói magatartás egyik sajátossága, hogy az ellenkező oldalú pártok/táborok közötti közvetlen választói vándorlás rendkívül ritka, csak nagyon különleges politikai szituációban fordul elő. Az tehát, hogy egy (elkötelezett) Fidesz-KDNP-szavazóból egyik napról a másikra ellenzéki legyen, teljesen irreális várakozás. És valóban, az eredmények szerint
Ez óriási versenyelőnyt jelent a 2010 óta hatalmon lévők számára. A kormányoldal tábora ugyanis nagyméretű, világos kontúrokkal rendelkezik, és nehezen feltörhető. Ha valaki egyszer kormánypártivá lesz, nagyon nehézkes őt a táborból kiléptetni. Nem véletlen, hogy a Fidesz-KDNP minden üzenetét, minden fontosabb megnyilvánulását ennek a minden szempontból intakt közönségnek szánja. Az az elhanyagolható, 5 százaléknyi szavazói réteg, amely most nem a kormánypártra szavazna, egyébként jórészt a bizonytalanok és a válaszmegtagadók között található, vagyis nem vált ellenzékivé.
A Fidesz-KDNP-hez képest az ellenzéki pártok szavazatmegtartó képessége komoly hiátust mutat.
Ilyen mértékű szétzilálódás legutóbb a 2010-es évek elején az MSZP esetében volt megfigyelhető. A 2018-as Jobbik-szavazók több mint 30 százaléka a bizonytalanok és nem szavazók táborába vándorolt, és ami ennél sokkal érdekesebb, hogy közel negyedük ma már a Fidesz-KDNP, 3 százalékuk pedig a Mi Hazánk Mozgalom szavazója. Talán nem túlzó megállapítás, hogy a Jobbik radikálisabb arcélét adó szavazók vándoroltak el. Három-négy százalékban egyébként érkeztek 2018-as Jobbik szavazók más ellenzéki pártokhoz is. Minden korábbi politikai tapasztalat (MDF, SZDSZ, KDNP, MSZP) arra utal, hogy egy ilyen helyzetből nagyon nehéz visszaépíteni a szavazótábort.
A szavazatmegtartó képesség szempontjából a másik nagy vesztes a szebb napokat megélt Lehet Más a Politika, amely még a Jobbiknál is nagyobb mértékben veszítette el 2018-as szavazóit. Jelenleg a két és fél éve e pártra szavazók körülbelül hetede voksolna csak az LMP-re. 15 százalékuk átpártolt a Fideszhez, míg 14 százalékuk Momentum-szavazóvá vált. A 2018-as LMP-szavazók domináns része jelenleg bizonytalan a pártpreferenciáit illetően.
A 2018-as választáson harmadik helyezett MSZP-Párbeszéd együttesen a szavazóinak mintegy felét (47 százalékát) tudta megtartani. A pártszövetségtől elvándorlók közel háromtizede bizonytalanná vált, 9 százalék a DK-nál, 6 százalék a Momentumnál jelent meg. Az MSZP-Párbeszéd 2018-as szavazóinak fontos része tehát az ellenzéki szavazótáboron belül keresett új pártot.
Az ellenzéki erők közül a legstabilabb szavazótáborral a Demokratikus Koalíció rendelkezik. A 2018-as – igaz, éppen csak 5 százalék feletti – táborának majd’ hattizedét (57%) meg tudta tartani, a bizonytalanokhoz csatlakozók aránya 28 százalék.
Végül a 2018-as választáson 3 százalék körüli eredményt elérő Momentum listájára szavazóknak kevesebb mint a fele szavazna most is a Momentumra, bő negyede jelenleg nem tudja vagy nem mondja meg, hogy melyik pártra voksolna, míg a Fidesz-KDNP-t 16 százalékuk támogatja.
Ez egyrészt lehetőséget ad a szavazók edukálására, másrészt jelzi, hogy hosszú munka vár azokra az ellenzéki politikusokra, akik egy zászló alá szeretnék rendezni az egykor mögöttük álló választópolgárokat.
Pártok szavazatgyűjtő képessége
A pártok szavazatgyűjtő képessége jelzi, hogy mennyire „vonzó” egy párt, azaz mennyire tud új szavazókat megszólítani.
A fenti eredmények tükrében nem meglepő, hogy a Fidesz-KDNP alapvetően saját szavazótáborából építkezik, de rácáfolva a sztereotípiákra más pártok közönségéből (elsősorban az egykori Jobbik-szavazóktól) és olyanoktól is tud támogatást szerezni, akik 2018-ban vagy nem szavaztak, vagy nem árulják el, hogy melyik párt listájára adták szavazatukat. Ez a szavazói összetétel ideális a tábor hosszú távú fenntartásához, mert elég nagy, és szükség (választási szituáció) esetén képes tágítani is azt.
A Jobbik szavazatszerző képessége korlátozott. Tábora több mint 80 százalékban olyanokból áll, akik 2018-ban is oda szavaztak, más pártoktól alig-alig tud új szavazókat gyűjteni. Annyi látható azért, hogy a 2018-ban nem szavazók mintegy tizedét képezik a mostani bázisnak.
A jelenlegi MSZP-szavazók 57 százaléka szavazott 2018-ban is az MSZP-Párbeszéd szövetségre, de érkeztek szavazók a Jobbiktól és a DK-tól, valamint azoktól is, akiknek 2018-as szavazatával kapcsolatban nincs információ (15%). A Demokratikus Koalíció szavazóinak több mint nyolctizede már 2018-ban is a DK-ra szavazott, 5 százalék felett csak az MSZP-Párbeszédre szavazók közül szerzett új szavazókat. Jól látszik tehát, hogy a két baloldali párt között folyik választói csere, és a szimpatizánsok viszonylag könnyen lépik át az MSZP és a DK közötti határt.
A Momentum Mozgalom jelenlegi szavazótábora a legszínesebb. Gyakorlatilag nincs olyan vizsgált egykori pártlista, ahonnan ne érkeztek volna új szavazók a támogatottságát azóta érezhetően növelő parlamenten kívüli erőhöz. Legnagyobb arányban a 2018-ban a Jobbikra, illetve az LMP-re szavazók, valamint az ismeretlen preferenciájúak jelentik a párt növekményének hátterét. De találhatók a Momentum táborában 2018-ban a baloldali listákat támogatók is.
A fenti mozgások nem a jövőre vonatkozó törvényszerűségek, de az világos, hogy az ellenzéknek ténylegesen jelentős növekedést kell produkálnia a győzelemhez – mégpedig összellenzéki szinten. Az esélyesség (látszatának) kialakításához az indulási konstrukció mielőbbi megtalálása lehet a megoldás, egy versenyképes miniszterelnök-jelölt körvonalazása mellett. A mindezek kialakítására vonatkozó vitákhoz ez az elemzés nem kíván csatlakozni, de azt megjegyeznénk: az egyelőre publikált kutatások szerint a választók egy közös listás megoldás fele húznak.
Szabó Andrea politológus-szociológus, a TK Politikatudományi Intézet tudományos főmunkatársa,
Böcskei Balázs politológus, az IDEA Intézet kutatási igazgatója, főpolgármester-helyettesi tanácsadó.
Az ábrákat D. Kovács Ildikó készítette.
Illusztráció: Csóti Rebeka.
