Belföld

Orbán Viktor barackról posztolt a napon, amikor kiderült, hogy 46 százalékkal drágult a gyümölcs

Orbán Viktor a koronavírus-járvány első hulláma alatt nap mint nap fáradhatatlanul tudósított a járvány ellen tett erőfeszítéseiről közösségi oldalán, hol az operatív törzzsel folytatott hajnali megbeszéléseiről, hol kórházlátogatásairól és hasonló programjairól beszámolva.

Bár a második hullám már javában tombol és a fertőzések száma jócskán felülmúlja a tavaszi adatokat, a miniszterelnök egyelőre élesztette fel koronavírus elleni küzdelme nyilvános naplózását, jóllehet már nincs is szükség ennyire megfeszített tempóra, hiszen mint leszögezte, állig felfegyverkezve várjuk a vírus második hullámát.

Posztolt viszont egy képet egy – feltehetően az íróasztalán lévő – tányér gyümölcsről, amihez „a magyar őszibarack a legjobb őszibarack” üzenetet fűzte a válaszd a hazait! kampányt támogatva.

A kormányfő ezzel voltaképpen keretbe is foglalta a napot, hiszen éppen ma reggel jött ki  Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb beszámolója, mely szerint

az élelmiszerek ára éves összevetésben 7,9 százalékkal nőtt, ezen belül az idényáras élelmiszereké 17,1 százalékkal drágult, a gyümölcsök árának 46,0 százalékos emelkedése miatt.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.