Vilma (nevét kérésére megváltoztattuk) augusztus 18-án, kedden bágyadtnak érezte magát és hasmenése volt. Ezek nem a koronavírus legtipikusabb tünetei, mégis biztosra akart menni, hétfőtől ugyanis gyerekeket vitt volna táborozni, és teljesen ki akarta zárni az esélyét, hogy megfertőzze őket. Ezért megkereste a háziorvosát, aki a helyzetre való tekintettel megrendelte a mentők által végzett állami tesztelést a páciensének.
Mivel a mentők másnap estig nem jelentkeztek, Vilma megpróbálta kinyomozni, mikor számíthat az érkezésükre, ám sem a kormányzati oldalon megadott zöld számon, sem a mentőszolgálat 1820-as betegszállító vonalán nem tudták ezt megmondani neki, utóbbin azonban adtak egy 70-es mobilszámot, próbálkozzon azzal. Vilmának végül csütörtökön délután három körül sikerült egy talpraesett ügyintézővel beszélnie, aki némi utánjárást követően jelezte, hogy este hét körül érkeznek majd a mentők, vagyis Vilma már ne egyen, mert azt négy órával a vizsgálat előtt már nem szabad. Tízre meg is érkeztek a mentők, és megcsinálták a tesztet.
Az volt a szerencsém, hogy az ügyintézőnek megemlítettem, sürgős lenne az eredmény a hétfőn kezdődő tábor miatt. Ő akkor figyelmeztetett, hogy a hosszú hétvégén, egészen vasárnap éjfélig a szerver költöztetése miatt le fog állni a Nemzeti Népegészségügyi Központ rendszere, ahova feltöltik az állami tesztek eredményeit, ezért azt tanácsolta, írjuk rá külön a mentősök adatlapjára, fontos, hogy idejében megtudjam az eredményt
– mesélte Vilma.
A vizsgálatot végző mentős egy kicsit furcsán nézett a kérés hallatán, de végül kézzel ráírta a megjegyzést Vilma adatlapjára. Ennek köszönhetően másnap egy laboráns a magántelefonján felhívta Vilmát, hogy mondja le a tábort, mert „olyan pozitív, hogy kilóg a rendszerből”.
Vilma érdeklődött, hogy mik a további teendői neki és a családjának, a laboráns azonban ezt nem tudta megmondani, azt javasolta, tárazzon be élelmiszerből, a népegészségügyi központ pedig majd hivatalosan is fel fogja venni vele a kapcsolatot. Erre azonban Vilma hiába várt a következő három napon, ezért hétfő délután felhívta a népegészségügyi központot, ahol közölték, hogy még nem került be a rendszerbe, sőt azt is hozzátették, hogy még csak az augusztusi 17-ei, vagyis az egy héttel korábbi esetek feldolgozásánál tartanak.
Kedden aztán Vilma férjét váratlanul felhívta a BRFK korrupcióellenes osztályának egyik nyomozója. Elmondta, hogy létszámhiány miatt most ők is kontaktkutatással foglalkoznak, úgy értesültek, hogy a felesége koronavírusos, és szeretnék elkérni Vilma elérhetőségét, hogy kikérdezhessék.
„Aznap újra felhívtam a népegészségügyi központot, hogy a rendőrségtől most már hivatalosan is tudok fertőzöttségemről, árulják el, milyen szabályok vonatkoznak rám és a családomra, akik a pozitív eredményem óta elővigyázatosságból a nyaralónkban vannak. Előtte magánúton a tesztet is megcsinálták, a férjemnek és a gyerekeké is negatív lett. Természetesen a munkahelyemen is azonnal jeleztem, mi a helyzet, a munkáltatóm ott is azonnal leteszteltette az összes velem kapcsolatban álló kollégámat, szerencsére közülük sem fertőződött meg senki.
Én azonban továbbra sem látszottam az állami rendszerben, ahol még mindig az egy héttel azelőtti adatok feltöltésénél tartottak. Ezzel együtt a hölgy, akivel beszéltem, nagyon megkönnyebbült, és iszonyú hálás volt, hogy így kézbe vettem a dolgokat, és felvettem velük a kapcsolatot.
Vilma így végre megkaphatta a tájékoztatást arról, hogy neki innentől már csak a háziorvosával van dolga: ha 24 órája nem volt lázas, és minimum tíz nap eltelt az első tünetek jelentkezése óta, amelyek azóta vagy elmúltak, vagy „jelentősen enyhültek”, akkor az orvos „visszaengedheti a társadalomba”. Mint kiderült, a család is jól tette, hogy elutazott, az ő kéthetes karanténjuk ugyanis a tájékoztatás szerint nem akkor kezdődött volna, amikor Vilma az első tüneteket észlelte magán, nem is akkor, amikor megtudta, hogy pozitív, hanem amikortól az egyhetes csúszásban lévő hatóság végre eljut Vilma esetének feldolgozásáig, így pedig a gyerekek biztosan lemaradtak volna az iskolakezdésről. A nyaralóból azonban feljöhettek azzal a kikötéssel, hogy az otthonukban is elszeparálják magukat Vilmától, így egy időben hagyhatják majd el a karantént. Az izolációt persze senki sem ellenőrzi, a rendőrségről is megkönnyebbülten köszöntek el és kívántak jó egészséget, amikor a nyomozó kérdésére azt felelte, hogy nincsenek szoros kapcsolatban a feleségével.
Vilma az ügyintézővel folytatott beszélgetés után megnyugodott, tünetei már egyáltalán nem voltak, és csak néhány nap volt hátra az elzártságukból is.
„Mondtam neki, hogy ne tegyék, hiszen éppen holnap ér véget a kéthetes karanténunk, aminek én is családom is önkéntesen alávetettük magukat. Erre elkezdtük újra közösen felgöngyölíteni az ügyemet, az ügyintéző megköszönte a türelmemet, és mentegetőzött, hogy ők eddig a határátkeléssel foglalkoztak, de áthelyezték őket, a jövőben már biztos képben lesznek.”
Vilma szerint esetének a tanulsága az, hogy bár a rendszerben óriási káosz uralkodik, a benne dolgozó emberekkel szót lehet érteni, ehhez azonban rámenősnek és proaktívnak kell lenni, nem érdemes arra várni, hogy állami szervek profin végigvigyék az embert a rendszeren.
Vilma szülei, akivel a tünetei jelentkezése előtti napokon találkozott, szintén több mint egy hetet vártak a tesztjük eredményeire.
Kiemelt kép: Komka Péter /MTI
