Belföld

A DK és a liberálisok a Sándor-palotánál pártkatonázták le Áder Jánost

A Demokratikus Koalíció (DK) és a Magyar Liberális Párt nekiment Áder Jánosnak. A két párt a Sándor-palota előtt tiltakozott a köztársasági elnöki tevékenysége ellen.

A csütörtöki sajtótájékoztatón Ráczné Földi Judit, a DK elnökségi tagja azt mondta, hogy Orbán Viktor és a Fidesz az elmúlt tíz évben „a köztársasági elnök szerepét is teljesen legyalázta”. Áder Jánosnak nem jut más szerep, csak „fedezni a bűntársait”.

A politikus szerint az államfő, akinek a magyar emberek érdekeit kellene képviselnie, a szakmai útmutatások meghallgatása nélkül írja alá a Fidesz által elfogadott törvényeket. Aláírta például a „CEU kiüldözésének törvényét”, a köznevelési és az új tb-törvényt, valamint a „rabszolgatörvényt” is.

Sermer Ádám, a Liberálisok ügyvivője azt mondta, hogy Orbán Viktor rendszere távolról sem jogállam, hanem egy pártállam, aminek az egyik pillére a Köztársasági Elnöki Hivatal. Úgy fogalmazott: Áder János „igazi pártállami pártkatonaként” a Fidesz érdekeit szem előtt tartva ír alá minden törvénymódosító javaslatot.

A két politikus a sajtótájékoztató alatt „Pártállam helyett jogállamot!” feliratú molinót tartott a kezében. Az esemény után „Ebben az intézményben tíz éve pártállamot épít a Fidesz” feliratú matricákat ragasztottak a Sándor-palota előtt álló oszlopokra. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik