Belföld

Helyszíni tárgyalást rendeltek el a borsodnádasdi emberölés ügyében

Péntek reggel az iratismertetéssel, a helyszíni felvételek megtekintésével, valamint a tanúk, és a szakértők meghallgatásával megkezdődött a Debreceni Ítélőtáblán a borsodnádasdi emberöléssel gyanúsított B. Roland büntetőpere másodfokon.

Az első fokon négy év börtönre ítélt férfi nem tett vallomást és fenntartotta az elsőfokú eljárás során tett korábbi vallomását, ezért levetítették a férfi nyomozati szakban tett korábbi helyszíni vallomását. A tárgyaláson ott volt a megölt 17 éves K. Csenge édesanyja is, aki a korábbiakhoz képest jól tartotta magát. A délelőtti nyílt tárgyalás után a táblabíróság zárt tárgyalást rendelt el kegyeleti okok és a beidézett három tanú, valamint a szakértők meghallgatása miatt.

Mint ismert, március elején hatalmas felháborodást váltott ki, hogy a bíróság négy év börtönre ítélte Csenge gyilkosát gondatlanságból elkövetett emberölés miatt. A bíró akkor azzal indokolta a döntését, hogy nem sikerült minden kétséget kizáróan megállapítani, hogy B. Roland bántalmazta Csengét, mielőtt az aknába dobta.

A gyanúsított korábban azt állította, valóban találkozott a lánnyal a tragédia estéjén, ám Csenge egyszer csak közölte vele, hogy mennie kell. A férfi azt állította, hogy ezután elváltak, később azonban egy erdős részen megtalálta az eszméletlenül fekvő lányt. Azt hitte, hogy halott, és biztos volt benne, hogy őt gyanúsítják majd a megölésével. Ettől pedig annyira megijedt, hogy Csengét a vízaknába dobta.

Az ügyészség annak idején 14 év szabadságvesztést kért B. Rolandra abban az esetben, ha beismeri a bűnösségét és lemond a tárgyalás jogáról is. A 22 éves férfi azonban nem kötött alkut és végül 4 év börtönre ítélték elsőfokon. Az előzetesben töltött évek miatt pedig szabadon távozhatott a bíróságról az elsőfokú ítélet után.

Az ügyészség az ítéleti tényállás részbeni megalapozatlansága, a bűncselekmény téves jogi minősítése miatt, illetve a kiszabott büntetés súlyosítása érdekében fellebbezett. Azt szeretnék ugyanis elérni, hogy a táblabíróság változtasson a bűncselekmény jogi minősítésén és az eredeti vád szerinti, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölésben mondja ki bűnösnek B. Rolandot. Ennek a büntetési tétele pedig 10-20 évig terjedő fegyház, vagy akár életfogytiglan is lehet a minősítéstől függően.

A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség helyszíni tárgyalás tartását is kérte. Álláspontjuk szerint ugyanis a szemle és a bizonyítási kísérlet során célszerű ellenőrizni, hogy lehetséges-e a lány más általi bántalmazása anélkül, hogy azt a közelben tartózkodó B. Roland ne észlelte volna.

A táblabíróság osztotta a fellebbviteli főügyészség indítványát és július 2-ra helyszíni tárgyalást rendelt el az ügyben. A következő nyilvános bírósági tárgyalás július 17-én lesz. Ezen akár már jogerős döntés is születhet.

Fotók: MTI/Czeglédi Zsolt

Ajánlott videó

Olvasói sztorik