Belföld

Új eszközökkel takarná el kormány a pedagógushiányt

A vasárnapi Magyar Közlönyben a szeptember 1-jétől hatályos utazási korlátozásokra vonatkozó kormányrendeleten kívül megjelent a közneveléssel összefüggő néhány kormányrendelet módosítása is, amelyeket nehéz nem az egyre súlyosbodó pedagógushiány elleni küzdelem lépéseinek tekinteni.

A rendelet értelmében innentől kezdve az óvodapedagógus-munkakör betölthető konduktor-óvodapedagógusi, a tanítói munkakör pedig felsőfokú végzettséggel és konduktor-tanítói szakképzettséggel is. Egyéb foglalkozást pedig az is tarthat, aki konduktor-tanítói végzettséggel és szakképzettséggel rendelkezik. Ezen kívül óvodapedagógusként alkalmazható lesz az is, aki óvónői szakközépiskolában szerzett érettségi-képesítő bizonyítvánnyal rendelkezik.

Ez még nem minden, hiszen a jövőben

ha az óvoda reggel nyolc óra előtt vagy a délutáni időszakban nem fejlesztő, iskola-előkészítő vagy más,kifejezetten nevelési jellegű foglalkozást szervez, ezen időszakokban a gyermekek felügyeletét nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatott személy is elláthatja.

Azaz lényegében nem lesz szükség óvodapedagógusi végzettségre az egyes óvodai foglalkozások megtartásához.

A gyógypedagógusoknál is hasonló a helyzet, hiszen a rendelet értelmében innentől kezdve gyógypedagógus-munkakörben alkalmazható lesz az, aki óvónői, tanítói, tanári oklevéllel rendelkezik, azaz a jövőben nem lesz szükség gyógypedagógiai ismeretek elsajátításáról szerzett papírral rendelkezni. A Világgazdaság épp a minap írt arról, hogy idén több mint 30 százalékkal kevesebben jelentkeztek gyógypedagógiai fel­sőoktatási alapképzésre, mint ta­valy.

Autista gyerekek maradnak ellátatlanul a gyógypedagógus-hiány miatt
Egy budapesti fejlesztő óvodában szeptember óta nincsen gyógypedagógus az egyik csoportban, az állásra azóta sincs jelentkező, így a legsúlyosabban érintett autista gyerekek maradtak megfelelő szakember nélkül.

Jó néhány tantárgy tanításához sem lesz szükséges már a továbbiakban az eddig megkövetelt végzettség, hiszen például

  • a technika-gyakorlati foglalkozás tantárgyat megtarthatja, aki a tantárgynak megfelelő felsőfokú végzettséggel vagy felsőfokú szakoktatói vagy műszaki oktatói vagy mérnök tanár végzettséggel és szakképzettséggel rendelkezik,
  • a dráma és tánc, valamint dráma és színház tantárgyat 9–12. évfolyamon taníthatja az is, aki magyar nyelv és irodalom szakos tanári szakképzettséggel rendelkezik,
  • alapfokú művészeti iskolában, zeneművészeti ágban az azonos tanszakhoz tartozó tantárgyakat taníthatja az is, aki bármely, az adott tanszakhoz tartozó tantárgy tanításához megfelelő felsőfokú végzettségi szinttel és szakképzettséggel rendelkezik,
  • ötödik–nyolcadik évfolyamon az etika tantárgy tanítására az alkalmazható, aki a tantárgynak megfelelő szakos tanári végzettséggel és szakképzettséggel rendelkezik, vagy „az iskolai nevelés oktatás ötödik–nyolcadik évfolyamán pedagógus-munkakör betöltésére jogosító végzettséggel és szakképzettséggel rendelkezik, továbbá legalább hatvanórás pedagógus továbbképzés vagy szakirányú továbbképzés keretében elsajátította az etika oktatásához szükséges elméleti és módszertani ismereteket”.

Kiemelt képünk illusztráció, fotó: Bielik István / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik