Belföld

Egerben fogták el a debreceni trafikrablással gyanúsított fiatalokat

Elfogták a helyi rendőrök azt a két fiatalt, akit azzal gyanúsítanak, hogy szerdán reggel kiraboltak egy dohányboltot Debrecenben, a Dózsa György úton.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói a Debreceni Rendőrkapitányság munkatársaival közösen tanúkat hallgattak meg és visszanézték a térfigyelő kamerák felvételeit a fegyveres rablás után.

Ezt követően hamar a látókörükbe került két fiatal fiú, akiket kapcsolatba lehetett hozni a bűncselekmény elkövetésével. A 18 éves O. Richárdot és társát, a 19 éves R. Józsefet két nappal később Egerben fogta el a hajdú-bihari nyomozócsoport, majd gyanúsítotti kihallgatásukat követően bűnügyi őrizetbe vették őket, s kezdeményezték a letartóztatásukat. A két fiatal beismerte a bűnösségét a kihallgatása során.

A rendőrség fegyveresen elkövetett rablás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást velük szemben.

Kiemelt kép: police.hu

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.