Belföld

Újabb pengeváltás az államtitkár és a fővárosi vezetés között

Szüntesse meg az iskolakezdésre a fővárosi sávlezárásokat Karácsony Gergely főpolgármester, valamint „fejezzék be az autósüldözést” – írta a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára a főpolgármesternek küldött levelében, amelyet nyilvánosságra is hozott. Fürjes Balázs arra kéri a levélben Karácsony Gergelyt, hogy a Fővárosi Önkormányzat minden vezetője hagyjon fel az autósüldözéssel, az autóval közlekedők megbélyegzésével és elítélésével.

Az ügy gyökere, hogy a koronavírus-járvány alatt a fővárosi vezetés biciklisávokat alakított ki a Nagykörúton és több helyen, kísérleti jelleggel. Most, augusztus 31-ig várják a lakók véleményét az elmúlt hónapok tapasztalatairól, ez alapján döntenek a hogyantovábbról.

„Egyetértünk Főpolgármester úrral abban, hogy új egyensúlyra van szükség Budapest közlekedésében a közösségi közlekedés, az egyéni autós közlekedés, a kerékpáros és gyalogosközlekedés arányát illetően” – fogalmaz a levélben az államtitkár. Ugyanakkor nagyon fontos, hogy eközben a munkába járáshoz, munkavégzéshez vagy a családi élet szervezéséhez nélkülözhetetlen autós közlekedést és magukat az autósokat senki se kiáltsa ki ellenségnek – teszi hozzá Fürjes.

Az államtitkár levelében arra kéri Karácsony Gergelyt, hogy főpolgármesterként azonnal, még a szeptember 1-jei iskolakezdés előtt szüntesse meg a Nagykörúton, az Üllői út belső szakaszán és más forgalmas budapesti főútvonalakon „a budapestiek megkérdezése, a beígért társadalmi párbeszéd nélkül és szakmai hatástanulmányok hiányában”, kísérleti jelleggel kialakított ideiglenes sávlezárásokat.

A fővárosi vezetés nem maradt adós a gyors válasszal. Dorosz Dávid főpolgármester-helyettes azt írta Fürjesnek, hogy

sokadszorra tapasztaljuk, hogy a Fidesz különböző rendű-rangú megszólalói próbálnak valamiféle autós-biciklis konfliktust gerjeszteni, a szükséges és elkerülhetetlen változásokat így láttatni. Ha szabad világosan fogalmaznom, Államtitkár úr: ez így elég nagy butaság.

Az persze mindig öröm a budapesti városvezetés számára, ha egy fideszes pártpolitikus „közösségi párbeszédet” említ, úgy érezzük, megérte ez a szemléletváltás a fővárosban, annak nyilvánvalóvá tétele, hogy a közösséget érintő fontos kérdéseket nem valamiféle „magánügynek” tekintjük, hanem a döntéseket az érintettek bevonásával, szakmai konzultációk alapján, a budapestiek által adott felhatalmazásnak megfelelően hozzuk meg – írja Dorosz.

A városvezetés számára mindezek alapján két fontos kiindulópont van: ragaszkodunk az élhető Budapest programjához, ezzel együtt reagálnunk kell a járvány jelentette kihívásokhoz, a koronavírus miatt megváltozott városi közlekedési szokásokhoz.

Mi úgy tekintünk a városra és annak lakóira, hogy ott nem gyalogosok, közösségi közlekedést használók, biciklisek és autósok küzdenek egymással, hanem a városukat szerető, óvó emberek szeretnének több zöldet, tisztább levegőt, élhető környezetet, szeretnének közlekedni, a lehető legkönnyebben eljutni céljukhoz. Ezt kell szolgálnunk.

E tekintetben a járvány sok szempontból új helyzetet teremtett. Ha nekünk nem hiszi, higgye el legalább saját beosztottjának. Vitézy Dávid az ideiglenes kerékpársávok kialakításának támogatásaként fogalmazott úgy: „különleges pillanat ez, mert többen szeretnének biciklizni, mint bármikor korábban, s most az autóval (is) közlekedők érdekeinek sérelme nélkül lehet újrafelosztani a közutakat, biztosítva, hogy a város a korábbinál emberléptékűbb közlekedésre alapozva is működőképes marad”.

Magunk sem mondhatnánk szebben. Ha ennél is részletesebb kifejtésre vágyik, kérem Államtitkár urat, tanulmányozza a saját hivatala által megrendelt tanulmányt a városi közlekedés környezetbaráttá tételéről. Úgy tudom, ezt a tanulmányt, az abban foglaltakat Államtitkár úr hivatala jóváhagyta, azokkal egyet is értett.

Már csak meg kellene valósítani. Eddig sem Önök, az előző városvezetés ezt nem tette meg. Hát, akkor megtesszük mi – fogalmaz a főpolgármester-helyettes.

Érdekes kísérletnek tartjuk azt is, Államtitkár úr, ahogyan Ön nem először próbálja azt a látszatot kelteni, mintha a belvárosi közlekedési dugók a fideszes városvezetés leváltása óta lennének jellemzők Budapesten.

Ami az ideiglenes biciklisávokat érintő döntést illeti, tájékoztatom Államtitkár urat, hogy az alábbi szempontok, információk és konzultációk alapján születik meg a döntés:

– társadalmi konzultáció eredménye, amelyen már eddig közel 50 ezer budapesti nyilvánított véleményt, nagy örömünkre

– érintett civil szervezetekkel való konzultáció

– érintett kerületi polgármesterekkel való egyeztetés

– forgalomszámlálási adatok

– a Budapest Közút szakmai anyagai

– a BKK szakmai előterjesztései

– a Nagykörút élhetőbbé, zöldebbé és tisztábbá tételének átfogó koncepciója

– nemzetközi példák tanulmányozása

– az élhető Budapest programja

Mint az Ön előtt is ismert kellene legyen, az Ön által is hivatkozott „közösségi párbeszéd” a témában augusztus 31-e határidővel folyik. Ennek lezárultakor azonnal, a fenti szakmai munka eredményeinek és az élhető Budapest programjának megfelelően főpolgármester úr ismerteti döntéseit a budapestiekkel – ígéri Dorosz.

Ezek a döntések természetesen figyelemmel lesznek az iskolakezdés miatt várhatóan megnövekedő közlekedési terhelésre. Ez utóbbi tárgyában, úgy látjuk, a kormánynak, és Önnek is, Államtitkár úr, lenne pár teendője, már a főpolgármesternek írt levélen, és a Twitter-bejegyzésen túl is, az alábbiak:

– a főpolgármester úr kezdeményezésének támogatása az állami iskolafenntartók felé a csúsztatott tanításkezdés ügyében a reggeli tumultusok elkerülése érdekében

– Reméljük, az állam beruházással kapcsolatos bizonytalankodás az M0-on nem terheli tovább az M3 – M1- M7 átmenő forgalmával a főváros úthálózatát és akkor Csepelről sem csak a Rákóczi híd-Petőfi híd érintésével lehet eljutni az M1, M3, M6, M7 autópályákra.

– Bízunk benne, hogy átgondolja javaslatát, amellyel az Üllői úton szinte ellehetetlenítené az M30 járatot.

Kiemelt képünkön Fürjes Balázs. Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik