Belföld

Elítélték a vendégmunkást, aki nyakon szúrt egy férfit Bakonyszombathelyen

Három év börtönre ítélte a Tatabányai Törvényszék azt a román állampolgárságú vendégmunkást, aki tavaly augusztus végén megkéselt egy férfit Bakonyszombathelyen, cinkostársa 200 ezres pénzbüntetést kapott garázdaság miatt.

A két vendégmunkás együtt italozott a későbbi áldozattal egy bakonyszombathelyi presszóban, ahol szóváltásba keveredtek a sértett által kikért ital mennyisége miatt. Eközben megérkezett a sértett testvére is, hogy hazavigye a férfit.

Az elkövetők azonban a két férfi után futottak, hogy megtámadják őket, majd miután utolérték őket, megpróbálták megütni az ivótársukat. Fivére azonban a testvére védelmére kelt, így nem tudták bántani.

Ekkor az egyik román férfi elővett a nadrágja zsebéből egy kést és azzal egy alkalommal fej-nyaktájon, egy alkalommal pedig háton szúrta a férfit, majd a társával együtt elmenekült a helyszínről és elrejtőztek egy kukoricaföldön.

A megkéselt férfi a szúrás után összeesett, a mentőket a presszóban tartózkodók értesítették. A férfi a szúrások következtében nyakcsigolya törést és nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, orvosi ellátás hiányában azonban életveszélyes állapot is bekövetkezhetett volna.

Az ítélet a másodrendű pénzbüntetésre ítélt férfi esetében jogerős, a késelő vonatkozásában az ügyészség súlyosításért fellebbezett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik