Belföld

Tizenöt embert vittek el a rendőrök a szobi fesztiválról

A váci rendőrök a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, valamint a Katasztrófavédelem munkatársaival karöltve tartottak ellenőrzést az augusztus 14-e és 17-e között megrendezésre kerülő szobi fesztiválon.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a szervezett fellépésnek a bűncselekmények megelőzése, a szubjektív közbiztonság érzet növelése, valamint szükség esetén a gyors és szakszerű beavatkozás volt a célja. A rendőrök tizenegy magyar és négy négy külföldi állampolgárt állítottak elő a négy nap alatt, mindegyikőjüktől foglaltak le kábítószergyanús anyagot.

Az akciót két kábítószer-kereső kutya is segítette. Egy férfi táskájából igazoltatása közben szagolta ki a négylábú a két darab narancssárga színű kábítószergyanús tablettát, amit a rendőrök lefoglaltak, a férfit pedig előállították. A szolgálati kutya szimata vezetett egy sátorhoz is, melyben a nyomozók kutatást tartottak, az ott talált kábítószergyanús anyagokat lefoglalták, egy fiatal nőt pedig előállítottak a kapitányságra.

Az összevont akcióban összesen négy férfit hallgattak ki gyanúsítottként, mindegyikőjüktől fehér kristályos anyagot, valamint zöld növényi törmeléket foglaltak le. A Váci Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya 14 eljárást indított kábítószer birtoklásának gyanúja miatt, melyet a továbbiakban szakértők bevonásával vizsgálnak.

Fotó: police.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik