Belföld

Több mint húsz éven át váltotta illegálisan a pénzt két férfi, 100 milliót találtak náluk

Vádat emelt a Zala Megyei Főügyészség az ellen a két férfi ellen, akik több mint húsz éven keresztül illegálisan váltották a pénzt Nagykanizsa belvárosában. Az 58 és 64 éves férfi az 1990-es évek vége óta a tavaly januári elfogásáig üzletszerűen váltott pénzt a város központjában, leginkább a Dél-zalai Áruház bejáratánál.

Köztudott volt róluk, hogy mivel foglalkoznak, sokan keresték őket, mert kedvezőbb árfolyamot alkalmaztak, mint a hivatalos pénzváltók. Szinte szabott nyitvatartási időben működtek, 8-tól 16 óráig, szombatonként pedig 13 óráig. Az áruház előtti járdán vagy a bejárati szélfogóban fogadták az ügyfeleket, a  szükséges pénz kisebb részét a ruhájukban tartották, a többit pedig a közelben parkoló autóikban.

Munkahelyük nem volt, jövedelmük nagy része illegális pénzváltásából származott, engedélyük ugyanis nem volt ilyesfajta tevékenységre. Amikor a nyomozók rajtuk ütöttek, zsebeikben és kocsijaikban csaknem 100 millió forintot, valamint mintegy 30 millió forint értékben valutát – svájci frankot, kunát, dollárt, eurót, angol fontot és svéd koronát találtak és foglaltak le. A Zalaegerszegi Járási Ügyészség jogosulatlan pénzügyi tevékenység bűntette miatt emelt vádat a két nagykanizsai férfi ellen.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.