Belföld

Önvédelemre hivatkozik az ötvenéves érdi áldozatát szíven szúró enyingi férfi

Önvédelemre hivatkozik az a 36 éves enyingi férfi, akit azzal gyanúsítanak, hogy szíven szúrt egy ötvenéves férfit a kocsijában a július végi érdi tömegverekedés során. Nisóczi József Levente, a Pest Megyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt közölte, hogy az emberöléssel gyanúsított férfi a kihallgatása során elismerte, hogy részt vett a cselekményben, de arra hivatkozott, hogy csak saját magát és a hozzátartozóit védte a tömegverekedés során.

Hozzátette, a Pest Megyei Főügyészség ügyelete újabb három enyingi érdekkörbe tartozó férfinak indítványozta a letartóztatását bűnismétlés, valamint a bizonyítás megnehezítésének veszélye miatt. Elmondta még, hogy egyikük egy kerékkulccsal leütötte a másik családnak az egyik tagját, majd elvette a nála levő vasvillát, és azzal kezdett el szurkálni. A másik két őrizetbe vett férfi pedig egy-egy kihegyezett farúddal a kezében támadta meg az érdi család tagjait.

Videók arról, ahogyan vascsövekkel, botokkal, késekkel esik egymásnak két család Érden
Egy ember meghalt, két férfi életveszélyes, három pedig súlyos sérüléseket szenvedett. Tizenhárom embert vettek őrizetbe a rendőrök.

A három újabb elkövetőt csoportosan, a köznyugalmat súlyosan megzavarva, felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt hallgatták ki gyanúsítottként. Közülük ketten érdemi vallomást tettek, a harmadik férfi azonban nem tett vallomást az ügyben.

Mint ismert, július 30-án, az esti órákban tömegverekedés tört ki az egyik érdi benzinkúton, amelynek során a két család tagjai különböző ütleggel, illetve szúró-vágó eszközökkel estek egymásnak. Voltak közülük olyanok is, akik autójukat is fegyverként használva ütöttek el másokat. A  hatalmas balhé során egy férfi meghalt, kettő életveszélyes, három pedig súlyos sérüléseket szenvedett.

Még mindig nem tért magához a halálos érdi tömegverekedés egyik sérültje
A másik életveszélyes sérülésekkel kórházba vitt férfinek stabil az állapota.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik