Belföld

Kiesett a kanyarodó kocsi hátsó üléséről egy hároméves kisfiú Salgótarjánban

Megrovásban részesítette a Balassagyarmati Járási Ügyészség azt a 24 éves nógrádi férfit, akinek a hároméves kisfia kizuhant az autóból kanyarodás közben Salgótarjánban.

A férfi a családját fuvarozta a kocsival március 5-én délelőtt, mellette az anyósa, mögötte az élettársa és a kisfiuk, valamint a másfél éves kislányuk ült. Egyik gyermek sem volt gyermeküléseben elhelyezve, és a kocsi hátsó ajtajának gyermekzárjai sem voltak bekapcsolva.

A férfi jobbra kanyarodott a Csokonai út és a Nagymező út kereszteződésében, miközben a kisfiú kinyitotta a jármű bal hátsó ajtaját, és az útra esett a kanyarodó autóból. A gyerek nyolc napon túl gyógyuló állcsont-, valamint orrcsonttörést, továbbá tüdőzúzódást szenvedett.

A baleset oka az volt, hogy nem rögzíthető gyermekülésben szállították a kicsit. A férfi cselekménye közúti baleset gondatlan okozásának vétsége megállapítására volt alkalmas. Figyelemmel arra, hogy a balesetben a gyermeke sérült meg súlyosan, és a baleset más személyre nézve káros következményekkel nem járt, az ügyészség úgy ítélte meg, hogy a büntetlen előéletű, a cselekmény elkövetését elismerő és megbánó gyanúsított cselekménye olyan csekély fokban veszélyes a társadalomra, hogy vele szemben a legenyhébb büntetés kiszabása, így a vádemelés is szükségtelen.

Az ügyészség megrovásban részesítette a férfit, egyben felhívta a figyelmét arra, hogy a jövőben tartózkodjon bűncselekmény elkövetésétől, ellenkező esetben az eljáró hatóságok bírósági felelősségre vonását fogják indítványozni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik