Bioinformatikus: Magyarország elkezdhet aggódni a második hullám miatt

Korábban a témában:

Vége a viszonylagos nyugalomnak, a járványügyi adatok alapján a koronavírus újra terjedésnek indult Magyarországon. Ha a tendencia folytatódik, akkor heteken belül kialakulhat olyan állapot, mint márciusban volt, amikor a kormány kihirdette az országos veszélyhelyzetet — mondta Nepusz Tamás bioinformatikus a Népszavának.

Könnyen lehet, hogy valóban a sokat emlegetett „második hullám” elején vagyunk. Most már kezdhetünk aggódni

— fogalmazott a bioinformatikus, aki nincs egyedül a véleményével. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora hétfőn a Facebook-on úgy fogalmazott: elérkeztünk az új típusú koronavírus második hullámának küszöbére.

Nepusz szerint a vírus nem egy-egy gócpontban, hanem egyszerre több megyében jelentkezik. A bioinformatikus a hivatalos adatok alapján végez számításokat, ezek alapján azonban nem lehet felelősséggel beszélni arról, mennyire nehéz hónapok előtt állunk. Ehhez jó lenne tudni például azt is, hogy az új fertőzések pontosan hol, milyen közösségekben vagy intézményekben történnek. Nepusz Tamás méltányolhatónak tartja, hogy az ilyen típusú adatokat nem hozzák nyilvánosságra, az viszont elvárható lenne, hogy napi rendszerességgel közzétegyék, melyik megyében hány aktív fertőzött található.

Nepusz szerint a második hullám merőben más lesz, mint az előző volt.Amikor Európát elérte a koronavírus, az influenzajárvány már lecsengőben volt. Az őszi hónapokban azonban jó eséllyel ismét jelentkezni fog, és megjósolhatatlan, hogy a koronavírus, az influenza, valamint más, náthaszerű tüneteket produkáló fertőzések milyen hatással lesznek egymásra. Annyi bizonyosan kijelenthető, hogy a nehezen megkülönböztethető megbetegedések miatt különösképpen nagy teher hárul majd az egészségügyre — teszi hozzá a Népszava.

Kiemelt kép: Koronavírus-mintákat tesztelne a Nemzeti Népegészségügyi Központ Virológiai Laboratóriumi Osztályán. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.