Belföld

Ötször szúrt a vasvillával a farmosi férfi

Később kisbaltával támadt haragosa menyasszonyára.

A nő a Blikknek megmutatta sérüléseit, azt mondta, a 64 éves férfi lovas kocsijával elsodorta, amikor pedig a földön feküdt többször megszúrta, majd fejszével támadt rá. Azt gondolta, most meghal. A férfi a fejére sújtott, a kezével kivédte az ütést, de a fejsze majdnem kettévágta kézfejét.

 

Szerinte támadója nemcsak rájuk, mindenkire haragudott az utcában. Vőlegénye 11 alkalommal tett már feljelentést ellene, mert vasvillával támadt rájuk, életveszélyesen fenyegetette őket, de a rendőrök mindig azt mondták, „azok csak indulatszavak”.

A nőt rohammentő vitte a kórházba, ahol öt napig feküdt. A 64 éves férfi kihallgatásán nem tagadta a bűncselekményt, azt mondta, haragosának így akart visszavágni és fájdalmat okozni.

A bíróság pénteken elrendelte a férfi letartóztatását, amit az ügyészség azért indítványozott, mert fennáll a veszélye, hogy – szabadlábon hagyása esetén – újabb bűncselekményt követne el a nő, vagy élettársa sérelmére. A férfi ellen súlyos testi sértés kísérlete miatt indított eljárást a Nagykátai Rendőrkapitányság.

Kiemelt kép: police.hu

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.