10 millióért adta el a 87 milliót érő ingatlant az új ügyvezető

Jelentős értékre elkövetett sikkasztás és számvitel rendje megsértésének bűntette miatt emelt vádat a Kaposvári Járási Ügyészség azzal a nővel szemben, aki a gazdasági társaság vezetőjeként nem gondoskodott a cég tevékenységének elszámolásáról, illetve áron alul értékesítette a társaság ingatlanát, majd a kapott pénzt jogtalanul eltulajdonította.

A 45 éves nő közel három évvel ezelőtt vette át a nagyatádi székhelyű kft. vezetését és üzletrész vásárlása útján a társaság többségi tulajdonosa is lett. A cég a vezetőváltás évében és 2018-ban folytatott még gazdasági tevékenységet, azonban az ügyvezető a rendezett könyvelési iratanyaggal rendelkező társaság további könyvvezetéséhez szükséges bizonylatokat a könyvelőnek nem adta át, valamint nem készítette el és nem tette közzé a cég beszámolóját, így meghiúsította kft. vagyoni helyzetének áttekintését.

Az ügyvezető 2018 júniusában lényegesen forgalmi értéke alatt adta el a kft. telephelyéül szolgáló és tulajdonában lévő majdnem 87 millió forint értékű ingatlant, amikor azon 10 millió forintért adott túl. A sértett gazdasági társaság azonban ehhez az összeghez sem jutott hozzá, mivel azt a nő a cég számlájáról az utalást követő napokban készpénzben felvette és saját céljaira fordította. Az ügyészség felfüggesztett börtönt és vagyonelkobzást indítványozott a nővel szemben.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.