Belföld

Meddig tart a kánikula?

Vasárnap és hétfőn is napos időre számíthatunk gomolyfelhő-képződéssel. Vasárnap helyenként alakul ki zápor, zivatar, amelyek estére nagyrészt megszűnnek.

Hétfőn nagyobb számban északon és nyugaton alakulhat ki zápor, zivatar, elsősorban a délutáni, esti órákban. Az északkeleti, északi szél hétfőn helyenként megélénkül, de zivatarok környezetében lehetnek átmenetileg viharos széllökések is. A hétfői veszélyjelzésben zivatarveszély miatt Budapestre, Pest, Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést. A hőség veszélye miatt a fővárosra, Pest, Békés, Heves és Jász-Nagykun-Szolnok megyére szintén elsőfokú figyelmeztetés érvényes. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 15 és 21 fok között alakul, a legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn 30 és 34 között várható.

Napos idő és harminc fok feletti csúcshőmérséklet várható a hét többi napján is egészen vasárnapig, a levegőt csak elszórtan frissíti fel majd néhol egy-egy zápor vagy zivatar. Kedden az ország nyugati, északnyugati felében, szerdán és csütörtökökön a délnyugati tájakon szakadhat le az ég.

Kép: MTI/Mohai Balázs

Ajánlott videó mutasd mind

Magyar modell: bizonygatják, hogy felkészültünk a második hullámra, de a szakadék szélén állunk

Úgy tetszik, stratégiát váltott és mindent egy lapra tesz fel az Orbán-kormány: a fertőzöttek száma már nem fontos, csak a halálesetek elkerülése és az ország működése. Csakhogy sem a tesztelés, sem a kontaktkutatás, sem a járványügy nem működik olajozottan. Ez veszélyes kombináció lehet, és bár a kormány szerint az egészségügy felkészülten várja a betegek érkezését, ezzel ellentétes hírek is érkeznek.

Emberevéssel vádolt cigányokat végeztek ki a Nyúzóvölgyben

Az évszázad Európát is megrázó büntetőügyében több mint 200 vándorcigányt vádoltak 31 gyilkossággal és emberhús fogyasztásával 1782 nyarán Kemencén. Az elrettentésnek szánt durva és megalázó kivégzéseknek az uralkodó közbelépése vetett véget.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.