Belföld

Kivonul a közéletből Szigliget lemondott polgármestere

Kikötve, hogy lemondásukról nem beszél, Balassa Balázs hajlandó volt nyilatkozni a Magyar Hangnak, miután nemrég lemondott posztjáról és vele együtt lemondott a képviselő-testület összes tagja is.

Balassa a lapnak azt mondta:

mindig szükség van a turizmus tekintetében minőségi fejlesztésekre. Ez nem azt jelenti, hogy koncepció nélkül minden szolgáltatói, befektetői igényt ki kell elégíteni. Mi egy 2002-ben megalkotott és ciklusonként kiegészített koncepció alapján működtetjük a településünket. Amely fejlesztés ebbe illeszkedik, azt támogatjuk.

Szerinte meg kell őrizni minden természeti és épített örökséget, hiszen ezek az értékek adják Szigliget egyediségét.

Aki ellátogat Szigligetre, végigsétál a falun és magába szívja tiszta levegőjét, leül valamelyik hegytetőre és megcsodálja a település természeti adottságait, az megérti, miről is beszélek akkor, amikor azt mondom, hogy ez egy olyan érték, melyért foggal-körömmel küzdeni kell

– jegyezte meg.

Balassa úgy véli, a jelenlegi turistaszám még kezelhető Szigligeten, de a kiemelt rendezvények idején már most zsúfoltság van.

A választási törvény alapján az új testület megválasztásáig a jelenlegi vezeti tovább a települést, az időközi választást pedig október 18-án tartják majd.

Balassa arra a kérdésre, mivel foglalkozik majd a jövőben, azt felelte, több megkeresése is van, illetve hozzátette:

Lehet, hogy hihetetlennek tűnik, de még nem volt időm ezzel foglalkozni. Az biztos, hogy a közéletből kivonulok.

Kiemelt kép: MTI/Bodnár Boglárka

Ajánlott videó

Olvasói sztorik