Belföld

Megalázta, szíjjal verte, felvilágosításra hivatkozva szexre kényszerítette a kislányait egy férfi

Tizenkét bűncselekmény miatt emelt vádat a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség egy férfi ellen, mert rendszeresen verte és meggyalázta a négy kislányát Győrnél.

A férfinak négyrendbeli kiskorú veszélyeztetéséért, szexuális erőszakért, szexuális kényszerítésért, kétrendbeli személyi szabadság megsértéséért, és négyrendbeli bántalmazással és becsületsértéssel elkövetett kapcsolati erőszakért kell majd felelnie a bíróságon. De a felesége sem ússza meg, őt négyrendbeli kiskorú veszélyeztetése miatt állítják bíróság elé.

Gál Katalin Zsuzsanna,  Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség szóvivője megkeresésünkre azt közölte, hogy a férfi tagadta a bűncselekmények elkövetését a kihallgatása során.

A férfi és a nő házasságából négy gyermek született, akik 2006 óta rendszeresen tanúi voltak a családi konfliktusoknak. Az édesapjuk rendszeresen verte őket, szíjjal, fakanállal és horgászbottal is bántalmazta a gyerekeket. A lányok sem fizikai, sem pedig lelki támogatásra nem számíthattak édesanyjuktól, a neveléssel kapcsolatos feladatait a nő  2016-tól teljes mértékben elhárította. A két nagyobb gyermek végezte a házimunkát, s nekik kellett a két kisebbik testvérükről is gondoskodniuk.

Az apa a legidősebb lánya megbüntetésére mindig a számára legelviselhetetlenebb szankciót, általában a bezárást választotta, előfordult, hogy egy hónapig szobafogságban volt a lány. Második gyermekét is rendszeresen megalázta a férfi, többször hányásig fojtogatta, majd a sorsára hagyta.

A harmadik lányát pedig felvilágosításra hivatkozva kényszerítette szexre a tizennegyedik születésnapja előtt, hiába kérte a gyermek, hogy a felvilágosítás inkább rajzok formájában történjen meg. De a férfi szexuális céllal közeledett még a hatéves kislányához is.

A rettenetes családi háttér miatt a gyermekek közül több is alkoholhoz, gyógyszerekhez, kábítószerekhez nyúlt, elszökdösött otthonról, és éles tárggyal bántalmazta önmagát. Az ügyészség fegyházbüntetés kiszabását és az apa szülői felügyeleti jogának megszüntetését kérte a letartóztatásban lévő férfival szemben, aki maximum tizenöt évet kaphat a rémtetteiért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik