Belföld

Nyugtatóra ivott és drogozott, majd lenyúlt egy büfé előtt álló kocsit a vezetéstől örökre eltiltott sofőr

Vádat emelt a Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség azzal a férfival szemben, aki idén márciusban ellopott egy büfé előtt álló kocsit Szikáncsiban.

A férfi észrevette, hogy a tulajdonosa lezáratlanul parkolta le a járművet,, ráadásul az indítókulcsot is benne hagyta. Elhatározta, hogy ellopja a 280 ezer forint értékű kocsit, ezért beleült és elhajtott vele a helyszínről. Ebben nem gátolta meg, hogy előzetesen szeszes italt fogyasztott, sőt az sem, hogy őt a bíróság korábban már örökre eltiltotta a vezetéstől.

A hódmezővásárhelyi járőrök fél órával a lopást követően igazoltatták a férfit. Az eljárás során tőle levett vizelet-és vérminták alapján nála közepesen súlyos fokú alkoholos befolyásoltság igazolódott. A mintákból dizájner drog valamint egy nyugtató hatóanyagát is kimutatták. De a vezetési képességét az alkohol mellett a nyugtató hatóanyaga tovább gyengítette.

A járási ügyészség lopással, valamint ittas állapotban elkövetett járművezetéssel vádolja a különös visszaeső férfit.

Kiemelt kép: police.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik