Belföld

Beismerő vallomást tett a sérültet magára hagyó kunágotai sofőr

Beismerő vallomást tett a folytatólagos kihallgatása során az a 25 éves férfi, aki február közepén elsodort, majd magára hagyott egy gyalogost Mezőkovácsháza határában.

A kunágotai fiatalember nem vette észre a sötét ruhában út szélén sétáló fiatalt, így amikor elment mellette, az autó visszapillantó tükrével nekiütközött a fiú bal karjának. A férfi észlelte az ütközést, de nem állt meg, elhajtott. Az autó visszapillantó tükre eltört, s a hátlapja leesett. A férfi másnap kicserélte az autó összetört tükrét. Az elütött fiatalember könnyű sérülést szenvedett.

A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság rendőrei alaposan átvizsgálták a baleset helyszínét, majd a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának szakembereivel együtt elemezték, értékelték a nyomozás során beszerzett információkat, adatokat.

Az összetört tükörhátlapot összeillesztették, az alapján azonosították az autót, majd annak vezetőjét. A kunágotai férfi először tagadta, hogy közlekedési baleset részese lett volna.

A rendőrök azonban teljes részletességgel felderítették a történtek körülményeit, így a férfi végül beismerte, hogy ő ütötte el a 23 éves fiatalembert. Elmondta, hogy az autóban a kijelzőt állítgatta, s a kocsi átlagfogyasztását nézte. Későn vette észre a sötét ruhában lévő gyalogost és már nem tudta elkerülni a balesetet. Állítása szerint nagyon megbánta, hogy nem állt meg, és azt is, hogy amikor a rendőrök a baleset után öt nappal felkeresték, tagadott.

A rendőrség lezárta a nyomozást és továbbította az ügyet az ügyészség felé.

Kiemelt kép: police.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik