Belföld

Tizenöt autó katalizátorát lopta el egy páros másfél hónap alatt

Egy biciklilopás buktatta le azt a párost, akik több mint tíz katalizátort loptak el másfél hónap alatt. A feljelentő az egyik közösségi oldal hirdetésben szúrta ki az eltűnt kerékpárját. A nyomozók találkozót beszéltek meg a hirdetővel, így sikerült lefoglalni az ellopott biciklit és elfogni a 42 éves budapesti R. Attilát, aki a kihallgatása során beismerte a lopást.

Az újbudai rendőrök kutatást tartottak a férfi tartózkodási helyén, ahol ott parkolt a férfi autója, amit egy pár héttel korábbi lopás helyszínén láttak és feljegyezték a rendszámát. A kutatást kiterjesztették a kocsira és a csomagtartóban megtalálták azt a katalizátort, amit egy VW Polo kipufogóját szétvágva loptak el. Megtalálták az elkövetéskor viselt ruhákat és szerszámokat is.

Kiderült, hogy a katalizátorlopásnál R. Attila nem volt egyedül; társát, a 22 éves K. Botondot Budapesten, a Kelenföldi pályaudvar mellett fogták el pár nappal ezelőtt. A két férfi összesen 15 autó katalizátorát tulajdonította el Budapesten és más vidéki városokban az elmúlt másfél hónapban, amiket aztán eladtak.

A nyomozók kiderítették azt is, hogy R. Attila élettársa, T. Vivien júniusban két alkalommal is megkérte K. Botondot, vágja le az autójára tett kerékbilincset, mert nincs pénze kifizetni a bírságot.

A rendőrök őrizetbe vették a lopásokkal gyanúsított két férfit és kezdeményezték a letartóztatásukat. K. Botondot letartóztatta a bíróság, míg R. Attila bűnügyi felügyeletbe került. A felbujtóként elkövetett rongálással gyanúsított T. Vivien szabadlábon védekezhet.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.