Belföld

Feleannyi alma és körte terem itthon idén, mint tavaly

Várhatóan 40-50 százalékkal kevesebb alma terem idén az átlaghoz képest a tavaszi fagyok és az aszály miatt – írja az MTI.

A körtét még ennél is jobban is megviselte az időjárás, abból egy átlag évhez képest akár 50-60 százalékkal is kevesebbet szüretelhetnek a gazdák – ez derül ki a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) termésprognózisából.

A szervezetek csütörtöki közleménye szerint a kedvezőtlen időjárás miatt idén 300-350 ezer tonna lehet az almatermés, amely egy átlagos, évi 600 ezer tonnát kitevő termés 50-60 százalékának felel meg. Körtéből idén 13-16 ezer tonnára számítanak a szakemberek, ezen gyümölcsből egy átlagos évben 32 ezer tonnát szüretelnek.

A gyenge termést azzal magyarázták, hogy tavasszal nagyon sok, térségenként 15-18 fagyos éjszaka volt, március 22-étől május közepéig több hullámban jelentős fagykárok érték a gyümölcsültetvényeket, illetve az aszály is komoly károkat okozott.

Ismertették, hogy az alma esetében az egyes termőtájak, illetve termesztőkörzetek között nincsenek markáns különbségek, mindenhol az átlagosnál jóval alacsonyabb a termés. A Gala- és a Golden-féléknél viszonylag jó a termés, míg kifejezetten gyenge a Jonagold, Jonathan és Idared fajtáknál. A Red Delicious, a Pinova, a Braeburn, a Fuji fajták termése erősen eltérő, általában gyenge.

A körténél a dunántúli termőtájakon általában nagyon gyenge a termés, az ország északi, észak-keleti részein valamivel jobb a helyzet, de a termés itt is jelentősen alulmúlja még a tavalyi, gyenge szintet is.

Kiemelt kép: MTI/Mohai Balázs

Ajánlott videó

Olvasói sztorik