Belföld

Egy hét múlva temetik el Bogdán Lászlót Cserdiben

A család kérésére ezúton szeretném tájékoztatni a nyilvánosságot, hogy Bogdán László barátunk búcsúztatása 2020. július 23-án, csütörtökön lesz Cserdiben. A szentmisére 13:00 órakor kerül sor, a búcsúztatás 14:00 órakor kezdődik – írja a 24.hu-nak is megküldött levelében Ujhelyi István MSZP-s EP-képviselő.

Azt írja még Ujhelyi: Márki-Zay Péterrel közösen úgy döntöttek, hogy „segítjük Laci temetésének szervezését, hogy az se a családot, se a falu önkormányzatát ne terhelje. A család a cigány hagyományokat ápolva maga adja meg a végtisztességet, mi a közösségi főhajtást szervezzük és könnyítjük annak költségeit.”

Frissítünk!

Ujhelyi időközben újabb közleményt küldött, ebben azt írja: a család maga kívánja állni a búcsúztatás költségét, az eddig beérkezett adományokat a helyi közösség rendelkezésére bocsátják.

Cserdi 46 éves polgármestere, országosan ismert cigány faluvezető hétfő éjjel hunyt el. Bogdán László 1974. június 3-án született. 2002-ben független jelöltként lett a zömében romák lakta baranyai falu alpolgármestere, 2006 óta pedig polgármestere. Azóta számos olyan akcióval hívta fel magára és a településre a figyelmet, amelyek a cigányság felemelésére irányultak. Vezetésével mintafalu lett Cserdi: oktatási program indult, ami főként a háztáji gazdálkodáshoz szükséges ismereteket tömörítette, melynek köszönhetően a falu mezőgazdasági termelésbe kezdett, sokat segítve ezzel a rászorulókon.

Bogdán polgármestersége idején a faluban rendkívüli rossz bűnügyi statisztikák után szinte megszűnt a bűnözés. A cserdi polgármester januárban Raoul Wallenberg-díjat kapott, amiért sokat tett a kisebbségi és többségi társadalom békés együttéléséért.

Meghalt Bogdán László, Cserdi polgármestere
Az egyik legismertebb roma vezető 46 éves volt.

Kiemelt kép: Bogdán László, a Baranya megyei Cserdi független polgármestere, cigány polgárjogi aktivista, a Raoul Wallenberg-díj egyik idei kitüntetettje az elsimerés átadóünnepsége előtt a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) budapesti székházában 2020. január 16-án. MTI/Balogh Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik