Belföld

Futtatójával rabolt a 17 éves prostituált

Felfegyverkezve elkövetett rablás miatt emeltek vádat ellenük.

A vádirat szerint a kecskeméti férfi és 17 éves, fiatalkorúnak számító barátnője abból élt, hogy a lány prostituált volt. A sértett 2019. október 25-én a 44-es főút melletti bekötőúton állapodott meg vele, a szexért átadott neki 4 ezer forintot. Mikor az együttlét után a sértett visszaindult a főút felé, a futtató egy rendszám nélküli kocsival keresztbe állt előtte. A lány megkérdezte a sértettet, fél-e, majd közölte, 10 ezer forintért továbbmehet.

A sértett felhúzta kocsija ablakait, telefonján a 112-es segélyhívót kezdte tárcsázni, de a futtató egy 75 centis fejszenyéllel kezében hozzálépett. Megfenyegette, megöli, szétveri az autóját, ha nem teszi le a telefont. Közölte azt is, hogy a lány még nem töltötte be a 14. életévét, amit a prostituált is megerősített. A sértett ekkor megszakította a hívást, 10 ezer forintot átadott a fiatalkorúnak. A férfi még fenyegetőzött, 5 ezer forintot követelt, de ezt már nem kapta meg.

A férfi vádlottnak amiatt is felelnie kell, mert Kecskeméten, 2018. decemberében egy szóváltás után viperával bántalmazott egy férfit. Időközben a helyszínre érkező fivére is beszállt a dulakodásba, így a testvérpár ököllel és viperával támadt a sértettre, aki 8 napon túl gyógyuló lapockatörést, testszerte repesztett sebeket és zúzódásokat szenvedett.

A Kecskeméti Járási Ügyészség a többszörös és különös visszaeső férfit a fiatalkorú társával együtt elkövetett minősített rablás bűntette mellett gyermekprostitúció kihasználása, egyedi azonosító jellel visszaélés, továbbá a fivérével együtt elkövetett súlyos testi sértés és garázdaság bűntettével is vádolja. Vele szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozza. A jelenleg letartóztatásban lévő férfi, a szabadlábon lévő fivére és a fiatalkorú ügyében a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik