Belföld koronavírus

Kérdőívet kap minden egészségügyi dolgozó: állítólag nagy reform készül

A kormány várja az egészségügyben dolgozók véleményét a rendszer megújításához – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyi államtitkársága hétfőn az MTI-vel.

Közleményükben azt írták: a koronavírus-járvány, a pandémia több olyan lépés meghozatalára kényszerítette az egészségügyi ellátást, amelyek felhívták a figyelmet az egészségügyi rendszer sérülékeny pontjaira.

A jobb és még eredményesebb védekezés, a hatékonyabb egészségügyi ellátás érdekében áttekintik az egészségügyi rendszert és előkészítik annak megújítását.

A munkát az Emmi és a Belügyminisztérium nemzetközi és magyar szakértők bevonásával megkezdte – állítják a közleményben.

Úgy fogalmaztak: „a feladatot – valamennyi magyar állampolgár és egészségügyi dolgozó megelégedésére – csak akkor tudjuk elvégezni, ha az állampolgárok és valamennyi elkötelezett egészségügyi dolgozó véleményét is meghallgatjuk, és az átalakítás során figyelembe vesszük”. Ezért kérik az egészségügyben dolgozókat a rendelkezésükre bocsátott kérdőív kitöltésére, hogy javaslataikkal segítsék az eredményes átalakítást – áll az Emmi közleményében.

Kiemelt kép: Mohos Márton/24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik