Belföld

Napokon belül elindulhat a Lánchíd-projekt, de a Váralagút nélkül

A Klubrádiónak adott interjút Draskovics Tibor, a BKK igazgatóságának elnöke, aki elmondta: a jövő héten tárgyalja, és várhatóan jóvá is hagyja a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) igazgatósága a Lánchíd felújításának közbeszerzési pályázati tervezetét.

Míg a Fidesz szerint  „szerencsétlenkedés” történik a Lánchíd ügyében, Draskovics azt mondta: szerencsétlenkedésről nem tud beszámolni, erről kormánypárti politikusok szoktak beszélni, a tények mást mutatnak. Hozzátette: az előző városvezetés ugyan jóváhagyta a kiírást, de akkor a rendelkezésre álló összeg kétszereséért vállalták volna el a kivitelezők a Lánchíd felújítását. A BKK most januárban mondta ki, hogy ezek a feltételek nem elfogadhatóak, de így gondolta az előző vezetés is, egyszerűen túl drága volt.

Draskovics azt mondta: nem híve annak, hogy újra kiírják  ugyanazt, hátha valami csoda folytán lejjebb mennek az árak, szerinte alaposan át kell gondolni, hogy mi legyen a kiírás műszaki tartalma, azért, hogy minden, ami fontos a Lánchíd tartós, jó színvonalú megőrzéséhez, megvalósuljon, de semmi olyan ne, amire viszont nincs fedezet.

Ebben nincs benne a Váralagút és a 2-es villamos pesti megállójának felújítása.

Draskovics Tibor részletezte: rengeteg műemléki eleme van a Lánchídnak, ezeknél lehet kérdés, hogy cseréljek ki vagy újítsák fel őket.

A kormány többet szán augusztus 20-ára, mint a Lánchíd felújítására
6,5 milliárd forint mehet el a rendezvényekre úgy, hogy ebben az összegben a budapesti tűzijáték ára még nincs benne.

Kiemelt kép: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánlott videó

Olvasói sztorik