Életfogytiglant kapott a volt rendőr, aki élve eltemetett egy nőt

Nem jogerősen életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte a Budapest Környéki Törvényszék pénteken azt a férfit, aki megütött és késsel több helyen megszúrt egy nőt, majd élve eltemette 2017 áprilisában.

A törvényszék pénteki közleménye szerint az elkövető – aki korábban rendőrként dolgozott, a bűncselekmény előtt viszont nem volt számottevő jövedelme – ismerte a sértett volt férjét. Elhatározta, hogy megpróbál pénzt szerezni a nőtől.

Megfigyelte a sértett lakóhelyét és szokásait, majd egy parkolóban beült annak autójába, és azt hazudta neki, hogy a volt férje tartozik neki 40 millió forinttal.

A férfi elhatározta, hogy megöli a nőt, ezért újabb találkozót kezdeményezett, amelynek során egy erdős területre hajtott, ott kiszállította az autóból a sértettet, többször fejbe ütötte, zsebkéssel háton, mellkason és nyakon szúrta, majd a helyszín közelében élve eltemette. A nő telefonját kikapcsolta, és táskájával, cipőjével együtt eltulajdonította.

Gyilkossággal vádolt volt rendőr: Megbízott a férje, hogy öljem meg, de nem tettem meg
Sz. Attila aranytojást tojó tyúknak nevezte a megölt milliomosnőt. A férfi azt mondja: mind a két oldalnak meg akart felelni, és csőbe húzták.

A férfit az ügyészség előre kitervelten, aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés és más bűncselekmény elkövetésével vádolta. A bíróság első fokon nyereségvágyból, előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte, feltételes szabadságra leghamarabb 30 év után bocsátható. A bíróság a férfi letartóztatását a másodfokú ítélet kihirdetéséig fenntartotta. (MTI)

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.