Belföld

Elraboltak és megerőszakoltak egy 15 éves lányt Érden

Frissítünk!

Csak kitalálta az érdi tinilány, hogy elrabolták és megerőszakolták
Azért találta ki a sztorit a barátjával, hogy ne derüljön ki, hogy együtt töltötték az egész napot.

Hétfőn reggel ismeretlen támadók betuszkoltak egy autóba egy 15 éves lányt Érden, elvitték valahova majd megerőszakolták, írja az Origo.

A lap értesülései szerint az esetet követően a gyereket az egyik helyi utcában kitették és ott hagyták.

Úgy tudni, a lány anyja délelőtt jelentette a rendőrségen gyermeke eltűnését, mert nem jelent meg abban az üzletben, ahol gyakorlatát tölti. Ekkor a hatóságok mellett a társai is keresésére indultak.

Hétfőn délután már azzal hívták a rendőrséget, hogy a 15 éves lányt berángatták az autóba az egyik érdi étterem előtt, majd megerőszakolták.  

Miután magára hagyták egy utcában, a járókelők találták meg. A ruhája szakadt volt, felületi sérülések látszódtak rajta, fehérneműje véres volt.

A rendőrség az Origo megkeresésére közölte,

a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság haladéktalanul megtette a szükséges intézkedéseket, megkezdte a körülmények tisztázását. A bejelentésben megnevezett lány meghallgatása és orvosi vizsgálata folyamatban van.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik