Belföld

Leköpte, megverte a volt barátnőjét egy tokaji fiatal, mert nem akart békülni vele

Garázdaság és könnyű testi sértés miatt emelt vádat a Szerencsi Járási Ügyészség azzal a 19 éves férfival szemben, aki megalázta és megverte a barátnőjét, mert nem akart békülni vele.

A fiatal tavaly év elején ismerkedett meg egy kiskorú lánnyal. Szerelmi viszony alakult ki közöttük. A lány december végén szakított a fiúval, aki viszont többször személyesen és az interneten keresztül is kereste, üzeneteket küldött neki, mert ki akart békülni vele.

Február közepén a lány felhívta a fiút, hogy Tokaj belterületén találkozzanak, ugyanis néhány személyes dolgát szerette volna tőle visszakérni, illetőleg a fiú telefonjáról töröltetni akarta a róla korábban készült fotókat.

A délelőtt folyamán egy parkban találkoztak, amikor is a férfi ismételten békülni próbált, de a lány erre nem volt hajlandó, ezért a férfi a padon ülő lányt leköpte és csípőn rúgta. A lány a rúgástól testi sérülést nem szenvedett el.

Két nap múlva a délutáni órákban, Tokajban ismét összetalálkozott a fiatal a lánnyal, újból erőltette a békülést, de ismét elutasították. A lány otthagyta a fiút és bement egy női mosdóba, de a fiatal utána ment, ismét leköpte és tenyérrel olyan erővel arcon ütötte, hogy a lány elesett és beütötte a csempébe a homlokát.

A lány nyolc napon belül gyógyuló, a homlok zúzódásával járó sérülést szenvedett el,  ezért magánindítványt terjesztett elő könnyű testi sértés miatt. Az ügyészség pénzbüntetést kért a szabadlábon védekező büntetlen előéletű férfire.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.