Belföld

Felmentését kérte a kislányát és kisfiát is szexre kényszerítő férfi

Szegedi Fellebbviteli Főügyészség megalapozottnak ítélte a Szolnoki Törvényszék azon nem jogerős elsőfokú ítéletét, amellyel 14 év szabadságvesztésre ítélte azt a férfit, akit az ügyészség szexuális erőszak, szexuális visszaélés és kiskorú veszélyeztetésének bűntettével  vádolt.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei férfi ellen azért indult büntetőeljárás, mert 2017 februárjától decemberig rendszeresen szexuálisan molesztálta a 2005 novemberében született kislányát. A férfi esetenként bántalmazta nemcsak a kislányt, hanem két évvel idősebb fiútestvérét is.

A gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekményre azt követően derült fény, hogy a 2018 tavaszán történt bántalmazás sérülést okozott a kislánynak, amit az iskolában a tanárai észleltek. Ennek kivizsgálása során merült fel a sokkal súlyosabb szexuális bűncselekmények gyanúja az apával szemben.

Az elsőfokú ítélet ellen a férfi és védője részben felmentés, részben enyhítés érdekében jelentettek be fellebbezést. A Szolnoki Törvényszék a férfi letartóztatását az ítélet kihirdetését követően fenntartotta, amely ellen a férfi és védője jelentett be fellebbezést a letartóztatás megszüntetése érdekében.

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség mind a letartóztatás fenntartásáról szóló végzés, mind az elsőfokú ítélet helybenhagyását indítványozta

Ajánlott videó

Olvasói sztorik