Belföld

Hónapokig kukkolta és zaklatta a kollégista lányt egy pécsi férfi

Zaklatás miatt emelt a vádat a Pécsi Járási Ügyészség azzal a pécsi fiatalemberrel szemben, aki hónapokig zaklatott a szerelmével egy lányt.

A férfi tavaly szólította meg egy kollégium előtt azt a 19 éves lányt, akit korábban nem ismert. Udvarolni próbált neki, kérdezte, hogy felmehet-e a szobájába illetve kaphat-e tőle csókot.

A lány visszautasította, azonban a férfi másnap reggel már várta őt a kollégium előtt, és elkísérte abba a kávézóba, ahol a lány a nyári gyakorlatát töltötte. A fiatal lány terhesnek, zavarónak találta a férfi közeledését, ki is fejezte nemtetszését, és kérte, hogy ne kísérje el.

Ennek ellenére a férfi az első találkozást követő naptól kezdve hetekig napi rendszerességgel jelent meg a kollégiumnál, illetve a lány munkahelyénél, ahol a lány után leskelődött. Emellett a férfi követte a lányt a lakóhelyére, ahol a nyár folyamán hetente többször megjelent, és figyelte a lányt.

Mivel a férfi a zaklatást az iskolakezdést követően sem hagyta abba, ezért vele szemben a Pécsi Járásbíróság – ügyészi indítványra – távoltartást rendelt el, mely a vádemeléskor is fennállt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik