Belföld

„A képviselők elárulták a helyieket” – megint időközi választás lesz Balatonszepezden

A településen októberben még senki nem akart polgármester lenni, decemberben már tizennégyen indultak a posztért. A polgármester iratmegsemmisítés miatt tett feljelentést, a képviselők pedig úgy döntöttek: a hivatal munkatársai inkább dolgozzanak Zánkán.

Csütörtökön benyújtották lemondásukat a szepezdi önkormányzati képviselők, így a hétfői önkormányzati ülésen fel fogja magát oszlatni a testület. Ennek eredményeként új választást kell hamarosan tartani

– nyilatkozta a 24.hu-nak Bocskov Petrov Jordán, Balatonszepezd decemberben megválasztott polgármestere. Emlékezetes, az északi parti községben októberben még senki nem akart polgármester lenni, az időközi választáson viszont már tizennégyen indultak a település vezetéséért.

A polgármester elmondta, mi vezetett hét hónap alatt odáig, hogy a képviselő-testület feloszlatta magát. Az év elején egy nap házon kívül volt, majd másnap reggel két alkalmazott arról tájékoztatta, hogy semmi különös nem történt a távollétében. Később viszont a községben többen azt mondták neki, hogy elődje szinte egész nap bent volt a hivatalban, és kereste is őt. Bocskov szerint ezt az információt meg kellett volna osztani vele, azt pedig végképp nem kellett volna elhallgatni, amit este a takarítótól tudott meg.

Este a takarító felhívott és elmondta, hogy az elmúlt napokban szokatlanul nagy mennyiségű iratmegsemmisítés történt. Decemberben egyébként egy teljesen új iratmegsemmisítőt vásároltak a hivatalba, ami nagyon jó munkát végez. A takarító összesen öt zsák ledarált dokumentumot vitt le a kukába, amíg nem voltam az irodában, ebből hármat péntek reggel. Kimentem a kukához, kiszedtem a zsákokat, majd felhívtam a jegyzőt, hogy adott-e utasítást iratmegsemmisítésre. Nemleges válasz után felhívtam büntetőjogász ismerősömet, aki azt mondta, tegyek feljelentést, így a három zsákot bevittem a balatonfüredi rendőrkapitányságra, és ismeretlen tettes ellen feljelentést tettem.

Ezt követően felhívta a helyi országgyűlési képviselő irodáját, és tájékoztatta képviselőtársait is a feljelentésről, csakúgy mint a Zánkai Közös Önkormányzati Hivatalt.

Innentől fekete bárány lettem a zánkai közös hivatalban, mivel ők ahhoz voltak szokva, hogy a problémákat nem ilyen módon kezelik. Én viszont azzal jöttem ide, hogy rendet és átláthatóságot hozok a községbe

– mondta Bocskov Petrov.

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs /24.hu

Mint mondta, nem boszorkányüldözésbe fogott, de úgy gondolja, hogy polgármesterként nem tehetett mást, miután több zsák iratot semmisített meg valaki. A képviselő-testület tagjai és a környező települések polgármesterei viszont nehezményezték tettét. A rendőrség pár héttel később a jelenlétében felnyitotta a zsákokat, és a vizsgáló megkérdezte tőle, mit mondanak a kollégái azok tartalmáról.

Azt mondták, hogy szóróanyag, válaszoltam, mire a vizsgáló elmosolyodott, mondván, néhány maréknyi darálmány van, ami a postaládákban szokott landolni, a több viszont fekete-fehér dokumentumnak tűnik.

A rendőrség ugyanakkor bűncselekmény hiányában az eljárást megszüntette. A polgármester bizalma viszont megrendült azokban a dolgozókban, akik nem mondták el neki, hogy az elődje bent járt a hivatalban, és őt kereste, illetve nem tájékoztatták arról sem, hogy jelentős mennyiségű iratot daráltak le. Ezért távozott a pénzügyi előadó és még két munkatárs, a jegyző pedig ezeket a posztokat nem tudta pályázat útján feltölteni. Így a zánkai hivatal balatonszepezdi kirendeltsége kiürült. Bocskov megjegyezte, tapasztalata szerint nagy erőfeszítéseket nem tettek a kiüresedett pozíciók feltöltésére, ő viszont több új munkatársat is javasolt. Javaslatait a zánkai jegyző elutasította.

Így jutottak el a közös hivatal szerdai üléséig, ahol a képviselő-testületek is jelen voltak.

Az ülésen megszavazták, hogy a hivatali nyitvatartási idő péntek délelőttre csökkent, és – a műszaki ügyintézőn kívül – Zánkán fognak dolgozni a szepezdi hivatal munkatársai, így Szepezd teljes mértékben függővé vált Zánkától

– mondta a polgármester, aki nem támogatta meg az előterjesztést, de a négy szepezdi önkormányzati képviselő igennel voksolt. Bocskov szerint ezzel a képviselők elárulták a balatonszepezdieket.

A képviselő urak megszegték az esküjüket, mert Balatonszepezd érdekeivel ellentétben cselekedtek. Ők azt választották, hogy jó viszonyban legyenek a környező települések vezetőivel, és nem az itteniek érdekeit nézték. Majd úgy döntöttek, feloszlatják a testületet, mégpedig azért, hogy engem megpuccsoljanak

– nyilatkozta a polgármester, aki ismét elindul majd az időközi választáson.

A decemberi kampányról itt írtunk bővebben:

„Ha én leszek a polgármester, azért iszunk, ha nem, akkor meg azért”
Októberben még senki nem akart Balatonszepezd polgármestere lenni, a vasárnapi választáson viszont tizennégyen indulnak a település vezetéséről. Riport a településről, ami most tényleg az ígéret földje.

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs /24.hu

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.