Belföld

“Máskor kiszolgálsz majd” – üzente a kocsmárosnak a kecskeméti betörő

Bejelentés érkezett vasárnap hajnalban a rendőrségre arról, hogy betörtek az egyik kecskeméti kocsmába. A járőrök azonnal a megadott helyszínre siettek, ahol tetten értek egy helyi férfit, aki épp szeszes italokat próbált ellopni A férfit az egyenruhások elfogták és előállították, majd átadták a nyomozóknak.

A fiatal a gyanú szerint már nem először járt a sörözőben. A 24 éves férfi ugyanis alig két hónap alatt már negyedszer tört be ugyanebbe a kocsmába a nyomozók szerint. A tolvaj szeszes italokat, karórát, valamint készpénzt és egy jégtartó vödröt nyúlt le az üzletből. De nem csak ezen a helyen járt záróra után. Egy Kecskemét központjában található étteremből háromszor lopott. Innen laptopot, hangfalat, készpénzt vitt magával hozzávetőlegesen 350 ezer forint értékben.

Végül az ajtó kifeszítésével beugrott egy pékségbe is, ahonnan kapszulás kávéfőzőt,és hősugárzót lopott. A tolvaj kézzel írott üzeneteket hagyott a helyszíneken. Időnként elégedetlenségét fejezte ki: egyik helyen a kiszolgálást kifogásolta, a másik helyen pedig azt, hogy nem volt készpénz a pénztárgépben. Volt olyan, hogy csak csúfolódott, és azt üzente a tulajdonosnak, hogy csináltassa meg a riasztóberendezést.

A rendőrök őrizetbe vették a többrendbeli, üzletszerűen elkövetett lopással gyanúsítható helyi férfit, és kezdeményezték a letartóztatását.

Fotók: rendőrség

Ajánlott videó

Olvasói sztorik