Belföld

Elfogták az unokázót, megvan a pénz is

A Budapesti Rendőr-főkapitányság unokázós bűncselekmények felderítésére alakult nyomozócsoportja a Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársaival együttműködve a XII. kerületben fogott el egy férfit, aki épp egy idős nőtől szerzett meg közel kétmillió forintot – írja a Police.hu.

A gyanú szerint a budapesti O. János 2020. június 18-án 23 óra előtt vezetékes telefonon hívott fel egy 84 éves asszonyt terézvárosi otthonában, és az unokájának adta ki magát. A beszélgetésben O. János azt állította, hogy balesetet okozott és a kár megtérítéséhez pénzre van szüksége.

A nő összeszedte a megtakarított pénzét, majd a lakása előtt átadta az 54 éves férfinek. A nyomozók O. Jánost a pénzátadást követően a Németvölgyi úton elfogták, és megtalálták nála a közel kétmillió forintot, amit idős áldozatától csalt ki.

A nyomozók a széleskörű adatgyűjtés során megállapították, hogy a férfi korábban is próbálkozott hasonló módszerrel átverni embereket; a nyomozás adatai szerint O. János május 10-e és május 17-e között négy idős nőt hívott fel az unokázós történettel, azonban ezeknél a hívásoknál nem járt sikerrel.

A nyomozók O. Jánost előállították, csalás bűntett kísérlet és csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták, és őrizetbe vétele mellett előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. A BRFK nyomozói a 84 éves sértettnek hiánytalanul visszaadták a pénzét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik