Belföld

Vége a hűvös nyárnak

A jövő héten sem számíthatunk zavartalanul napos időre, de a jelenleginél már jóval több napsütés és magasabb hőmérséklet várható – írja a Kiderül.hu.

Vasárnap alapvetően erősen felhős lesz az ég, kisebb-nagyobb szakadozások a felhőzetben elsősorban északkeleten lehetnek. Nagyobb számban a Dunától keletre alakulhat ki zápor, északkeleten zivatar, felhőszakadás is, másutt inkább csak elszórtan lehet időszakos eső. Az északnyugati szél a Dunántúlon nagy területen megerősödik, a térség északi részein viharossá fokozódik, a keletebbre eső tájakon jobbára mérsékelt marad a légmozgás. Zivatarok környezetében is előfordulhat átmeneti szélerősödés.

A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 19 és 25, késő este 16, 21 fok valószínű.

Figyelemeztetés

Az ország több megyéjében is figyelmeztető előrejelzés van érvényben. E szerint vasárnap a reggeli, délelőtti órákban az ország nyugati felén ismét megerősödik, elsősorban a Kisalföldön, és a Dunántúli-középhegység. területén pedig viharossá (60-80 km/h) is fokozódik az északnyugati szél. Az esti órákra a szél kissé veszít erejéből, de erős lökések a Dunántúlon ezt követően is előfordulhatnak.

Forrás: Kiderül.hu

Napközben az ország keleti harmadán alakulhatnak ki intenzív záporok, esetleg néhol zivatar is, melyeket elsősorban felhőszakadás (20-30 mm, helyenként 40 mm-t meghaladó mennyiségű csapadék) és esetleg átmeneti szélerősödés kísérhet.

Nyáriasabb hétfő

Hétfőn a gyakran változó felhőzet mellett főleg a Dunántúlon süthet ki hosszabb időre a nap, a Dunától keletre többfelé, a Dunántúlon elszórtan valószínű zápor, zivatar, a Nyugat-Dunántúlon kicsi a csapadék esélye. Az északnyugati szél nagy területen megerősödik, a Dunántúlon gyakran lesz viharos.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet hétfőn 13, 18, a legmagasabb nappali 22, 28 fok között alakul.

Kiemelt kép: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik