Belföld

Palkovics kész tárgyalni a Színművészetis hallgatókkal

Ha közvetlen megkeresést kap, Palkovics László nyitott az egyeztetésre a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóival is – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium az ATV Híradónak. A minisztérium szerint a kormány célja, hogy az egyetemen tanuló és végző fiatalok színházművészeti, televíziós és filmipari esélyei, lehetőségei jelentősen javuljanak. Az egyetem jelenlegi és egykori hallgatói, valamint tanárai azonban máshogy látják a helyzetet, aminek hangot is adtak az elmúlt hetekben. Sokan felszólaltak a Színművészeti rohamtempóban tervezett alapítványi átalakítása ellen, féltve a nagy múltú intézmény autonómiáját.

Alföldi Róbert újra letette színművészetis gólyaesküjét
Az egykori hallgatók állnak ki így az egyetem mellett.

A minisztérium szerint erre nincs okuk, hiszen az átalakítással nagyobb lesz az egyetemi önállóság, enyhül az intézmény állami támogatásoknak való kiszolgáltatottsága.

Ehhez az intézményhez 30 éve nem nyúltak hozzá. Változatlan formában működik, és azt gondolom, hogy így ebben a helyzetben a nemzeti identitás megerősítéséhez átörökítéséhez nem tud megfelelő mértékben hozzájárulni

– érvelt a modellváltás mellett Hollik István a parlamentben június 4-én.

Upor Lászlóval, az egyetem rektorhelyettesével készült interjúnkat ide kattintva olvashatják. Az átalakítási tervet és az ellene felhozott érveket pedig videóban is körbejártuk, ezt itt tudják megnézni:

„Egy operatőr nem tud bal- vagy jobboldalian komponálni”
Alapítványi fenntartásba kerülhet Színház- és Filmművészeti Egyetem is. Az alapítvány kuratóriumát pedig a minisztérium nevezi ki. Az egyetem korábbi és jelenlegi hallgatóival, tanárokkal, és a szenátus által rektornak jelölt rektorhelyettessel beszélgettünk.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik