Belföld

Népszava: Megszűnhet a nyugdíjasok támogatott üdültetése

A Népszava információi szerint az idén összesen 6500 nyugdíjas kap támogatást az üdüléséhez az Erzsébet-program keretében, míg tavaly még majdnem 60 ezer nyertes foglalt kedvezményesen szállást, a lap szerint ez a nyugdíjasok szociális üdültetésének végét jelzi.

Az MTI szemléje szerint 2018-ban még 43 ezer nyugdíjas és 9 ezer fogyatékossággal élő használhatta ki a lehetőséget. 2019. január 1-jétől megszűnt az Erzsébet-utalványok forgalmazása, így a szociális üdültetési programokat működtető Magyar Nemzeti Üdülési Alapítványnak (MNÜA) nincs bevétele, ezért megszűnik az a törvényi kötelezettsége is, hogy megszervezze ezeket a programokat.

A 2018-ban kibocsátott utalványok után járó jutalékokat tavaly még erre tudták költeni, ősszel kiírták a pályázatokat, mára viszont már nincs elkölthető bevétele az alapítványnak – írta pénteki számában a Népszava.

Kiemelt kép: MTI/MTVA

Ajánlott videó

Olvasói sztorik