Belföld

Emberi maradványokat találtak egy boncmester házában Pátyon – frissítve

Emberi maradványokat találtak egy pátyi családi háznál. A Budapestkörnyeke.hu azt írja , hogy helyszínelők, igazságügyi orvosszakértők érkeztek az Arany János utcában lévő házhoz.

A lap tudósítójának a szomszédok azt mondták, hogy az épületet 1989-ben építette a mostani tulajdonos. A férfi felesége néhány éve meghalt, és a hatvan év körüli férfi az új párjával élt sokáig a házban, a gyermekeik pedig külföldre költöztek. Úgy tudjuk, hogy az emberi maradványok egy boncmesterként dolgozó férfi házából kerültek elő.

Megkerestük az ORFK-t is az ügyben, Gál Kristóf szóvivőtől azt a tájékoztatást kaptuk, hogy jelenleg is tart a rendőri intézkedés, s csak később adnak tájékoztatást az ügyben.

Frissítünk!

Gál Kristóf, az ORFK szóvivője későbbi megkeresésünkre azt közölte, hogy a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda emberi test tiltott felhasználása miatt folytat nyomozást, s az ügynek egy gyanúsítottja van.

Megkérdeztük a szóvivőt, hogy a tiltott testrészek gyilkosságból származnak-e, azt a választ kaptuk, hogy nem életellenes bűncselekményből származnak a Pátyon talált emberi maradványok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik