Belföld

Csaknem egy éven át terrorizálta az anyját egy tabi fiú a szülei válása után

Kapcsolati erőszak és más bűncselekmény miatt emelt vádat  a Siófoki Járási Ügyészség azzal a 19 éves férfival szemben, aki közel egy éven keresztül terrorizálta édesanyját közös otthonukban.

A fiú a szülei válása után édesanyjával élt egy tabi lakásban. Gyakran vitatkoztak a fiú életvitele miatt, melyek egyre inkább eldurvultak. Tavaly májustól a fiú tettlegesen lépett fel az anyjával szemben, akit volt, hogy egy szekrénynek, egy ágyra, vagy a padlóra lökött, de olyan is előfordult, hogy édesanyja hajába markolt és azt meghúzta, illetve olykor a karját is megszorította.

Az anyja idén februárban elégelte meg a fia erőszakos magatartását és a rendőrséghez fordult, illetve a lakásának zárját is lecseréltette, melyre válaszul a fiatal felkereste a munkahelyén és ott életveszélyesen megfenyegette. A hosszú ideje terrorban élő édesanyát a fia még azt követően is megfenyegette egy alkalommal, hogy a rendőrséghez fordult. A fiatallal szemben a bíróság távoltartást rendelt el.

A csekély mennyiségű kábítószer fogyasztás céljából megszerzéssel elkövetett kábítószer birtoklásának vétsége miatt indult bűnügyet jelen ügytől a Siófoki Rendőrkapitányság elkülönítette, az eljárást a Siófoki Járási Ügyészség 1 évre feltételesen felfüggesztette. Az ügyészség a bűncselekmények elkövetésekor próbára bocsátás hatálya alatt álló fiatallal szemben végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett fogházat indítványozott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik