NNK: A járványnak nem volt köze a fiatal esztergomi anya halálához

Korábban a témában:

Szakmai és dokumentációs szabálytalanságokat tárt fel a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) vizsgálata a tatabányai Szent Borbála Kórházban tragikus hirtelenséggel elhunyt fiatal esztergomi nő ügyében. Ugyanakkor a vizsgálat szerint a koronavírus-járvány miatt hozott intézkedéseknek nem volt köze a nő halálához – közölte az NNK csütörtökön az MTI-vel.

Azt írták:

a lefolytatott vizsgálat négy szakmai terület – neurológia, infektológia, aneszteziológia és intenzív terápia, valamint oxyológia – országos szakfelügyelő főorvosának bevonásával történt, és egyértelműen kiderült, hogy a koronavírus-járványnak és az azzal kapcsolatos intézkedéseknek semmi köze nem volt a nő halálához.

A neurológiai szakfelügyelő főorvos véleménye szerint a Szent Borbála Kórház sürgősségi osztályán „a beteg tünetei alapján az idegrendszeri vírusos gyulladásos betegség gyanúja felmerülhetett volna, és ebben az esetben részletes neurológiai vizsgálatra és neurológiai konzíliumra lett volna szükség, ami azonban elmaradt” – olvasható a közleményben.

Hozzátették:

a vizsgálat a fiatal édesanya ellátása során elkövetett szakmai szabályszegés mellett dokumentációs szabálytalanságokat is feltárt, ezért az NNK kötelezte az egészségügyi szolgáltatót egészségügyi bírság megfizetésére és a jogszabályi előírásokban foglaltaknak megfelelő dokumentációs kötelezettség betartására.

A kétgyermekes édesanya május 1-jén hunyt el agyhártyagyulladásban, miután felvételét több kórház is elutasította, a tatabányai kórházból pedig hazaküldték a magas lázzal, fejfájással küzdő beteget.

Kiemelt kép: 24.hu/Mohos Márton

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.