Belföld

Kásler: a 33 éves esztergomi nő halálának nincs köze a kormányzati intézkedésekhez

Az egészségügy látlelete annak a 33 éves édesanyának a halála, akit hazaküldtek, majd csak a nyolcadik kórházban fogadtak, és agyhártya-gyulladásban hunyt el a koronavírus-járvány idején – mondta a parlamentben az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó, aki szerint Regina halála mutatja, hogy milyen hibákat követtek el a koronavírus-járvány alatt az egészségügyben. Szerinte többen veszítették életüket vagy károsodott az egészségük, miután kirakták őket a kórházakból vagy nem kapták meg a megfelelő ellátást.

Hazaküldték, majd csak a nyolcadik kórházban fogadtak egy fiatal agyhártya-gyulladásos nőt, aki nem sokkal később meghalt
Édesanyja és az esetről beszámoló Bangóné Borbély Ildikó szerint a koronavírus-járvány miatt nem kapott megfelelő ellátást.

Az ellenzéki politikus azt kérdezte Kásler Miklós minisztertől, lesz-e felelőse a vizsgálatnak, amit Regina halála miatt rendeltek el, és a sok más hasonló ügynek.

A miniszter válaszában azt mondta, nem Bangóné videóját követően, hanem már május 12-én vizsgálatot rendelt el, és bár olvasta a kórtörténetet, ennek ellenére nem előlegezi meg annak eredményét. Szerinte a szocialista politikus ment elébe a vizsgálat megállapításainak, noha ehhez hiányzik nála hat év orvosi egyetem, többévnyi gyakorlat és több száz elolvasott szakkönyv.

Bangóné Borbély Ildikó viszonválaszában azt mondta, Regina édesanyja 39 évet dolgozott az egészségügyben, több ezer emberen segített, és azt remélte, hogy baj esetén az ő lánya is hasonló segítséget kap. Szerinte a kormány hetek óta „katonásdit játszik”, de egy háborúnak civil áldozatai vannak, és a 33 éves esztergomi édesanya az egyikük. Szerinte Regina halálának nem lett volna szabad bekövetkeznie, ezért azt reméli, a vizsgálat igazságot szolgáltat majd.

Kásler Miklós együttérzését fejezte ki az áldozat családjának, majd azt mondta: nem igaz, hogy a fiatal nő halálának köze lenne a központi intézkedésekhez. Hozzátette, nem akart elébe menni a vizsgálat eredményének, de a kormányzati intézkedések és a haláleset között „semmiféle összefüggés nincsen”.

Miután hétfőn több ellenzéki azonnali kérdésre is válaszolnia kell és a kormányfőtől is többen vele kapcsolatban kérdeztek, a miniszter a felszólalását így fejezte be:

úgy látszik, ma az ellenzék Kásler-napot tartott, születésnapom: március 1.,, névnapom pedig Mikulás.

Erre Szabó Tímea (Párbeszéd) tért vissza később, aki azt mondta, szégyenletes, hogy a miniszter a születésnapjával és a névnapjával viccelődik, miután az ellenzék családi tragédiákkal szembesíti. Azt is felháborítónak nevezte, hogy az ágykiürítésekről szóló „eszement” döntés felelősségét Kásler az orvosokra próbálja terhelni. Mikor vállalja a felelősséget több száz ember haláláért? – kérdezte a frakcióvezető.

Kásler úgy válaszolt, az elhangzottakból szinte egy szó sem igaz, a leveleit „meghamisították” a sajtóban, de nem hagyja magát provokálni. Szabó erre azt kérte, mondjon példát arra, amikor az utasításait tartalmazó levelet bárki meghamisította, majd újra megkérdezte a minisztertől, hogy mikor mond le, mert szerinte amíg ő vezeti az egészségügyet, addig emberek milliói vannak veszélyben. Kásler erre már csak annyit mondott:

Nem haragszom.

Orbán köszönetet mondott Káslernek

Július 1-jével kifizetik az egészségügyi dolgozóknak ígért 500 ezer forintot – közölte a miniszterelnök az azonnali kérdések órájában. Orbán Viktor azt is mondta, a kormánynak nem esik nehezére, hogy gratuláljon Szlovákiának, ahol még nálunk is jobban védekeztek vírus ellen, ezzel együtt tény, hogy Magyarország sok nyugati országot előzött meg ezen a téren. A kormányfő Kásler Miklós érdemének tulajdonította, hogy a kormány időben meghozta a védekezéshez szükséges intézkedéseket, az ő ösztönei és szakmai tudása vezetett az operatív törzs gyors felállításához, ezért szerinte mindenki köszönettel tartozik a miniszternek. Orbán is köszönetet mondott azért, hogy „amikor az egész nemzetközi egészségügyi világ még szunyókált, megérezte, megértette és átvitte a kormányon azt a fölismerését, hogy itt egy súlyos járvány is kitörhet, és ezért időben kell cselekedni. A megnyert hetek és napok az intézkedésekben más országokhoz képest ebből a felismerésből fakadtak.” A kormányfő megjegyezte, a digitális oktatás is jól működik, azért pedig szintén Kásler Miklós tárcája felel.

 

Orbán beszélt arról is, hogy az operatív törzs nemcsak egészségügyi kérdésekkel foglalkozik, hanem a határvédelemmel, katasztrófavédelemmel, ezért vezeti az egészségügyi helyett belügyminiszter, ez is így is marad. Hozzátette: az egészségügynek készen kell állnia a járvány második hullámára, ezért folyik az ágazat felülvizsgálata, hogy normál állapotában is képes legyen egy hasonló járvány kezelésére. Az átvilágítás valóban az operatív törzs feladata – jegyezte meg a miniszterelnök, aki nem válaszolt Szabó Tímeának arra, hogy meddig marad miniszter Kásler, szerinte erről őt kell megkérdezni. Egy szintén a miniszter felmentését feszegető jobbikos kérdésre pedig azt mondta: „Ez nem a Jobbik, itt aki jól teljesít, aki jól végzi a munkáját, azt megtartjuk.”

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.