Belföld

Tagadja tettét a 16 évvel ezelőtti kőbányai vérfürdővel gyanúsított román férfi

Tagadja a bűnösségét az a 2004-es kőbányai emberölési kísérlettel gyanúsított 42 éves román férfi, akit tavaly fogtak el Németországban – tudta meg a 24.hu

T. Ion több ezer eurós tartozást akart behajtani a barátjával, ezért elment Kőbányára, az egyik Gyalog utcai lakásába. Amikor a házigazda közölte velük, hogy a keresett férfi nincs ott, akkor T. Ion berontott a lakásba és kutatni kezdett. E közben rányitotta az ajtót egy átöltöző nőre, aki kiküldte a szobából, a férfi erre hasba rúgta.

Amikor a nő védelmére kelt egy másik férfi, akkor a román férfi kést rántott és többször is megszúrta, illetve megvágta. Az egyik szúrás szívtájékon érte a vitapartnerét. A férfi további támadását végül az eredetileg vele együtt a helyszínre érkező ismerőse akadályozta meg, aki nyugtatta és elhívta a késelőt. Az életveszélyes sérülést szenvedett férfi életét csak a szakszerű mentős és orvosi ellátás mentette meg.

A férfit tavaly augusztusban fogták el Németországban. A főügyészség letöltendő fegyházat kért a bűnösségét tagadó letartóztatásban lévő román férfira azzal, hogy örökre utasítsák ki az országból.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik