Belföld

Tagadja büntetőjogi felelősségét az edzés közben súlyos látássérülést okozó hokis

Az előkészületi üléssel megkezdődött a Debreceni Törvényszéken annak a jégkorongozónak a pere, akit azért állítottak bíróság elé, mert 2018 májusában görkorcsolya edzés közben okozott maradandó sérülést egy kerékpárosnak Debrecenben. Dobó Dénes, a Debreceni Törvényszék szóvivője megkeresésünkre azt közölte, hogy az életveszélyt okozó, gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértéssel vádolt férfi tagadta a büntetőjogi felelősségét, és nem mondott  le a tárgyaláshoz való jogáról sem, ezért a bíróság tárgyalásra tűzte az ügyet.

A hokis téli szezonon kívül görkorcsolyás edzéseket végzett. Ezért leparkolt autójával Debrecenben, a Hatvan utcán, majd felvette a görkorit és elkorizott vele a Nagyerdőre. Amikor Nagyerdőről visszaindult a belvárosba a Simonyi út – Bem tér érintésével, majd 19 óra 50 perc körül a Füredi útra érkezett, ahol a közút mellett lévő, gyalogos- és kerékpárút jobb oldalán haladt. A Füredi úti kerékpárúton a hokis észlelte, hogy előtte vele egy irányba halad egy gyalogos, aki a mobiltelefonját használta.

A férfi ingerülten felszólította a nőt, hogy távozzon a kerékpársávból, miközben balról megelőzte úgy, hogy a haladási iránya szerinti bal oldali sávba áttért, majd a fejét visszafordította a telefonáló nő felé. A férfi eközben mindkét kerékpársávot használva a buszmegálló felé tovább görkorcsolyázott.

Ezzel egyidőben a hokissal szemben a kerékpárút jobb sávjában haladt egy biciklis körülbelül 15-20 km/h sebességgel. A hokis 12-15 km/h sebességgel továbbra is hátrafordított fejjel a menetiránya szerinti bal oldali sávban közlekedett, amikor vele szemben szabályosan, a saját sávjában közlekedő bringással összeütközött. A biciklis az ütközés következtében a kerékpárja kormányán keresztül előre esett, és elvesztette az eszméletét.

A hokis a földön fekvő bringáshoz lépett, majd megkérte a buszmegállóban tartózkodókat, hogy értesítsék a mentőket, akiknek a kiérkezéséig a sportoló és a jelenlévő járókelők a biciklist elsősegélyben részesítették, és stabil oldalfekvésbe helyezték. A kerékpáros életveszélyes, többszörös koponyatörést, agyzúzódást, tüdőzúzódást és maradandó fogyatékosságot szenvedett.  A bal oldali homloklebeny sérülése miatt pedig hosszabb időre elvesztette a látását is. A jobb szemére kilencven, míg a bal szemére 30 százalékos látásromlást állapították meg nála az orvosok.

Az ügyészség szerint a hokis szabálytalanul, a kerékpárúton gyalogosként görkorcsolyával közlekedve a tőle elvárható figyelmet és körültekintést elmulasztotta, mely magatartásával a szabályosan közlekedő bringásnak életveszélyes sérüléseket okozott, amelyek maradandó fogyatékosság hátrahagyásával gyógyultak.

A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség 1 év – 2 évi próbaidőre felfüggesztett – fogházat kért a jégkorongozóra arra az esetre, ha elismeri a bűnösségét, és lemond a tárgyaláshoz való jogáról. A hokis azonban nem tett vallomást, és a büntetőjogi felelősségét sem ismerte el. A büntetőeljárás végkimenetele nem a kiszabható büntetés mértéke miatt érdekes, hanem az esetleges későbbi polgári peres eljárás miatt. Bűnösség megállapítása esetén ugyanis komoly kártérítési igénnyel állhat elő a biciklis a maradandó sérülése miatt.

Kiemelt kép: Czeglédi Zsolt

A balatoni vendéglátóhelyek közül Laposa Bence érdekeltségei kapták a legtöbb támogatást a Magyar Turisztikai Ügynökségtől, miközben ő a szervezet tanácsadója, és a hírek szerint ő tett javaslatot a támogatottak névsorára is. A pénzosztás akkora feszültséget okozott, hogy a badacsonyi borász felajánlotta lemondását a Balatoni Kör éléről.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.