Belföld

Közel kilenc évet kapott az élettársát megfojtó pécsi férfi

Már az előkészületi ülésen jogerős ítéletet hozott a Pécsi Törvényszék annak a helyi férfinak az ügyében, aki tavaly októberben megfojtotta az élettársát. O. I. ugyanis váddal egyezően beismerte a bűncselekmény elkövetését, és lemondott a tárgyaláshoz fűződő jogáról is. A bíróság 8 év 10 hónap börtönre ítélte, továbbá elrendelte egy korábbi ítélettel kiszabott 1 éves felfüggesztett börtönbüntetés letöltését is.

A férfi már régóta együtt élt a nála idősebb nővel, akivel iszákos életmódot folytatott. O. I. több ízben is megverte élettársát, ezért felfüggesztett börtönre ítélték korábban.

Az ominózus nap a férfi megivott 3 és fél liter bort és két pálinkát, amitől már dél körül leittasodott. Az asszony trágár szavakkal kiabálni kezdett vele, a férfi ezért fellökte és megtaposta, majd felemelte, és nagy erővel megragadta a nyakát. Ezt követően lenyomta az ágyra, több percen keresztül szorította a nyakát, majd lefeküdt aludni.

A férfi délután öt körül felébredt, ekkor észlelte, hogy élettársa nem mozog, ezért átszaladt a szomszédba és az ott lakó férfivel közölte, hogy az asszony meghalt, „mert vér folyik a szájából”. A szomszéd férfi mobiltelefonon értesítette az OMSZ-t, majd átadta a készüléket a férfinak, hogy mondja el a mentősöknek, mi történt. A férfi beszélt is a mentőszolgálattal, de nem tájékoztatta őket arról, hogy mi okozta a párja halálát. Azt mondta, hogy a nő valószínűleg agyvérzést kapott. Eleinte közigazgatási eljárásban vizsgálták az ügyet, de később kiderült, hogy a nőt megfojtották.

A bíróság elfogadta a férfi mostani beismerő vallomását, és enyhítő körülményként értékelte a férfi megbánását, betegségét, és azt, hogy az ölési cselekményt nem egyenes, hanem eshetőleges szándékkal követte el. Az ítélet jogerős.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik