Belföld

Elköltöztetik az óriáskereket a Velencei-tó partjáról

A hét elején számoltunk be róla, hogy felállítottak egy óriáskereket Velencei Korzón, a működéshez szükséges kiszolgáló létesítményekkel együtt, azonban az önkormányzat semmit sem tudott az építményről. Később Tonté László, az óriáskerék tulajdonosa közölte: alaptalan, amit az önkormányzat állít. Szerinte a terület, amin az óriáskerék is áll, a Velence Korzó Kft. bérelt területe, ő az üzemeltető, és amikor az önkormányzatnak korábban jelezték, hogy óriáskereket állítanának fel, a hivatal a kft.-hez irányította őket, és a céggel mindenben megállapodtak.

Szombat délelőtt jelent meg tájékoztatás az óriáskerék sorsáról Velence Facebook-oldalán. A Tonté László tulajdonos, Gerhard Ákos polgármester és Berényi Csaba, az üzemeltető Gomi Kft. ügyvezetője által jegyzett posztban arról írnak, hogy

az óriáskerék ügyben érintett felek közös és egymás jogait tiszteletben tartó megegyezésre jutottak, amelynek eredményeképpen a június 5-én Velencére érkezett óriáskerék a Korzó területének egy a tóparttól távolabb eső részére települ át.

Kiemelt kép: Velence Város Hivatalos Oldala/Facebook

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.