Gazdaság

Akkora a munkaerőhiány a Balatonnál, hogy a diákok és a nyugdíjasok menthetik meg a szezont

Balatoni vendéglátósok szerint idén nyáron is a szinte minden munkakörben jellemző munkaerőhiány lesz a legnagyobb problémája a turisztikai szolgáltatóknak – írja a Magyar Nemzet.

A Kereskedelmi és Vendéglátó Vállalkozók Somogy megyei Érdekképviseletének fonyódi területi vezetője, Makkos Péter étteremtulajdonos a lapnak azt mondta: a külföldre vándorolt magyar munkavállalók részéről tapasztalható némi visszaáramlás a turisztikai munkaerőpiacra, ez azonban kevés ahhoz, hogy számottevően enyhíteni tudják az ágazatban jellemző munkaerőhiányt.

Az utánpótlásképzés kapcsán Makkos Péter megjegyezte,

a vendéglátóipari szakiskolába vagy szakközépiskolába járó fiatalok között sok a pályaelhagyó, a mai fiatalok jelentős hányada ugyanis nem bírja a vendéglátós munkával járó kötődést, a nem hagyományos időbeosztást vagy az olyan munkakörülményeket, hogy egy szakácsnak kánikulában, 40-45 fokos konyhában is kell dolgoznia.

Vágó Péter, a Kereskedelmi és Vendéglátó Vállalkozók Veszprém megyei elnöke szerint idén is a nyári munkát vállaló egyetemisták, főiskolások és a nyugdíjasok menthetik meg a szezont. Hozzátette, hogy a diákmunkások augusztus 15-20. körül befejezik a munkát.

Demkó Tibor, a Meló-Diák Iskolaszövetkezet siófoki területi irodájának vezetője a lapnak azt mondta, könnyebb felsorolni, hogy milyen nyári munkát nem ajánlanak a diákoknak, mint a lehetőségeket, amelyek közül választhatnak.

Kiszakít a környezetből, ez a második családod – a balatoni munkaerő arcai
Ők hozzák ki a lángost, adják el a hajójegyet vagy vigyáznak gyerekünkre a kalandparkban. A balatoni munkaerőhiány közepén feltérképeztük a tópart emberi oldalát.

A legtöbb ajánlat a szállodáktól, a szezonális kiskereskedelmi boltoktól, az élelmiszer-áruházaktól és a vendéglátóhelyektől érkezik. Siófokon kiváltképp keresettek az alkalmazottak a strandi munkákra, és például az óriáskerékhez is várnak pénztárosokat, segítőket.

Egy vendéglői konyha diákmunkásként alkalmazott kisegítője vagy egy „placcos” felszolgáló bruttó 400 ezer forintot kereshet havonta, egy szobalány vagy strandbüfés pedig ezerforintos órabérért dolgozhat az idén a Balatonnál.

(MTI, kiemelt kép: MTI Fotó/Varga György)

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.