Belföld

Benyújtották a törvényjavaslatot a feltételes szabadságra bocsátás szigorításáról

A kormány benyújtotta a feltételes szabadlábra engedés szigorításáról és a családon belüli erőszak áldozatainak fokozottabb védelméről szóló törvénytervezetet, írja az Index. A tervezetet Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nyújtotta be, az előadó Varga Judit igazságügy-miniszter.

A győri gyermekgyilkosságot követően Varga Judit már jelezte, javasolják, hogy ne lehessen egy olyan elítéltet feltételes szabadlábra bocsátani, aki egy másik ember életére tört.

A benyújtott javaslat szerint aki szándékosan embert öl, lényegében nem bocsátható majd feltételes szabadlábra – fiatalkorúak esetében ez akkor érvényes, ha az elkövetés idején már 16 évesek elmúltak, valamint legalább tíz év börtönre ítélték őket.

Az sem bocsátható feltételes szabadlábra, aki emberölésben „csak” előkészület miatt, részesként, vagy korlátlan enyhítés alkalmazásával ítéltek el, és nem kaphat feltételes szabadlábra helyezést az sem, akit hozzátartozója sérelmére elkövetett, nyolcévi, vagy ennél súlyosabb szabadságvesztéssel fenyegetett erőszakos bűncselekmény miatt ítéltek el.

Ezekben az esetekben a bíró rendelkezik mérlegelési joggal, a feltételes szabadlábra engedésről határozhat abban az esetben, ha úgy látja, pártfogóval és távolságtartás elrendelésével elérhető a cél.

A javaslat értelmében a bíróság ezt csak „kellően alapos vizsgálat mellett, egyedi mérlegelés alapján” engedélyezheti, kell hozzá pártfogói felügyelői vélemény, gyámhatósági vélemény, korlátozott beszámítási képességű elítéltnél szakorvosi, pszichológusi vélemény is.

A feltételes szabadlábra engedés esetén kötelező lesz a pártfogó felügyelet és a távoltartás megállapítása is, mindez a kevésbé súlyos bűncselekményekre is érvényes lesz.

Az áldozat lakóhelyét védelem alá helyezhetik, hozzátartozóra is előírhatják a távoltartást, ami ideje alatt az elkövető csak felügyelt módon tarthat kapcsolatot a gyermekével. Ez akkor is érvényes, ha családon belüli erőszak miatt valaki csak felfüggesztett szabadságvesztést kapott.

Kiemelt kép: MTI/Kovács Tamás

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik