Belföld

Vádat emeltek a nagykőrösi fiatal rablók ellen

Vádat emelt a Nagykőrösi Járási Ügyészség az ellen a három férfi ellen, akik először gépkocsikat törtek fel, majd kiraboltak egy idős asszonyt. A három férfi vagyon elleni bűncselekményekből szerzett pénzt magának. Az éve elején gépkocsikat törtek fel, hogy kiszedjék belőlük az eladásra szánt akkumulátorokat, De olyan is előfordult, hogy elloptak egy közért előtt lévő játékadagoló automatát, hogy kiszedjék belőle a pénzt.

Február 15-én elhatározták, hogy betörnek egy mozgáskorlátozott idős nőhöz, hogy pénzt és ékszereket szerezzenek. Még aznap este bemásztak ketten közülük a nő ingatlanjára, míg a harmadik társuk az utcán figyelt.

Az udvarról a két elkövető az egyik ablakot betörve behatolt a házba. Ezután egyikük a zajra elősiető idős asszonyt lefogta és száját befogta, míg másikuk kutatni kezdett a házban. A házból a két férfi magához vette a nő mobiltelefonját és pénztárcáját benne mindössze  2 ezer forinttal, majd az ablakon kimászva elmenekültek. A Nagykőrösi Járási Ügyészség az elkövetők ellen csoportosan, a bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás és több rendbeli lopás miatt emelt vádat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik