Belföld

A digitális oktatás előnyeit élvezte tanár, diák, szülő

Kásler Miklós szerint tömeges az igény, hogy a jövőben legyen nagyobb a jelentősége.

A Miniszteri percek 4. részében Kásler Miklós ezúttal főleg  oktatási ügyekkel foglalkozott. A tárca Facebook-oldalán közzétett videóban a miniszter jelezte: nagyra tartja a magyar pedagógusokat, akik gyakorlatilag egyetlen hétvégén át tudtak állni a digitális oktatásra.

Rendkívül nagy teljesítmény volt. Messze felülmúlta a pedagógusok várakozását is, az emberek várakozását is. Én úgy ítélem meg, sok irányból jövő információk alapján, hogy a gyermekek is, a pedagógusok is, a szülök is élvezték az előnyeit és mindenféleképpen kérik azt, az a tömeges igény, hogy a későbbiek során nagyobb jelentősége legyen az ilyen típusú oktatásnak.

Az új Nemzeti alaptantervről a miniszter azt mondta, örül annak, hogy mindenkinek van véleménye az oktatási rendszerről. Szerinte ugyanakkor az eddigi egyeztetés éppen elégséges volt.

Sikerült egy olyan bázistartalmat kialakítani, amelyik ötvözi magába az európai értékeknek, a nemzeti identitás kérdéskörének a legfontosabb elemeit és ugyanakkor rendkívül korszerű ismereteket ad át. Többek között, ha már szóba került, a digitalizációt, amely napjaink egyik kihívása, és amire fel kell készíteni sok egyéb mellett a legifjabb nemzedékeket.

A miniszter külön kiemelte, a Nat-ban megjelenik Trianon 100 éves évfordulója, ami szerinte azért fontos, mert a nemzeti identitás, az értékek átadása tartotta fenn a nemzetet 1000-1100 éven át, Trianon után is erre az alapra lehetett építkezni. Ezt követően azt mondta, a koronavírus-járványtól függetlenül a kormány kiemelt figyelmet fordít a pedagógusbérek emelésére, miközben 2008-ban, amikor hasonló válság bontakozott ki, az akkori kormány csökkentette a fizetéseket.

Az interjú végén a riporter által egészségügyi online felhőnek nevezett Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térről azt mondta, az nagyban segíti az orvosokat, betegeket. Az emberek mindent tudhatnak, ami saját magukra vonakozik, tudják ellenőrizni egészségügyi adataikat, de illetéktelenül semmit nem tudhatnak meg másokról, mert ez az ország egyik legbiztonságosabb adatbázisa.

Kiemelt kép: Bielik István / 24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik